gondolkodós

ha most jönne egy jó tündér, kettőt kérnék:

1. menjen kicsit lassabban az idő.

azt hiszem, az utolsó két hetem úgy el fog szaladni mellettem, hogy észbe sem tudok kapni. minden napra van valakivel programom, általában búcsúzkodós, de nem borús hangulatban, tele meglepetésekkel. a mait is nagyon várom már. nórival találkozom 4-kor a citrom utcában, nem szabad semmi további inforól faggatóznom, csak vele kell tartanom, megcsinálni, ami a feladat és bízni benne... hmmm... nagyon izgalmas :D

szóval csak rohan az idő, bezzeg, amikor szakdolgozatot kellett írni, vánszorogtak a percek, bezárva éreztem magam, és könyörögtem, hogy bárcsak július lenne már. most meg itt vagyok, és kicsit mindig visszatekergetném az időt, hogy csak még egy icipicit hadd maradjak pécsett. de már csak 11 napot tölthetek el a mediterrán városban. szememre vetették, hogy miért számolok vissza... szerintem ez nem csoda és főképp nem megvetendő. más is visszaszámol, ha számára fontos esemény elérkezését várja. nem akarok túl magasztos szavakkal élni, de az egyetemi évek valóban az egyik legmeghatározóbb időszakot adják az ember életében. számomra mondjuk a gyönki gimis évek még mindig sokkal fontosabbak, és bárhova is fog sodorni az élet, ez nem fog változni. burokban éltünk, összezárva egy kicsi faluban, egy apró közösségben, a falnak is füle volt, mindenkiről tudtunk mindent, amiből persze a hatodik év végére elegünk lett, de annak is megvolt a varázsa. és az ott köttetett barátságokról tudom, hogy életem/életünk végéig ki fognak tartani. vannak surlódások, de biztos vagyok benne, hogyha előbb nem is, de az osztálytalálkozókon majd azokat is megbeszéljük és helyre tudjuk hozni. a gyönkiekkel valahogy mindig újra lehet kezdeni, és onnan folytatni, ahol abbahagytuk. ti vagytok a legfontosabbak!!! :D

aztán gyönk után jött a váltás, a nagyváros, pécs. ahol szintén nagyon jól éreztem magam, teljes volt a szabadság, az önállóság, a felszabadultság. nem cserélném el semmiért, és nem bántam meg, hogy ide jöttem. sokat tanultam az életről, a pasikról, a felelősségről, a spórolásról (mirőőőől?:)), amit hiába erőltettem, nem ment, úgyhogy most már nem küzdök a pénzszóró énem ellen, és még nagyon sok mindenről.

most itt vagyok, és el kell menni. nem lesz könnyű, bár soha nem voltam az a kesergős fajta, inkább nézek előre, és bár sajnálom, hogy itt kell hagynom mindenkit, de már nagyon várom a következő kihívást, a feladatokat, az élményeket. csak még egy kicsit szerettem volna kiélvezni a gondtalan diplomások bulizós életét, de hát ennyi jutott, be kell érnem vele :)

2. osztódhassak.

ez a másik probléma. sokan hívtak sokfelé. az anyagiak sajnos nem engedik, hogy mindenki kérésének eleget tegyek. tetszik, nem tetszik, szelektálni kell, és kész. így is sokan lejönnek pécsre, hogy találkozhassunk, hogy legalább az útiköltségre ne kelljen gondolnom, és ezért nagy-nagy köszönet az érintetteknek :) sőt, lesznek, akik még az utolsó pillanatban is velem lesznek, 23-án. nekik meg aztán bigbazi riszpekt :D sminkelni nem kell, előre szólok, nehogy elfolyjon :D

jó lenne mindenkivel egyszerre együtt lenni, de ez sajnos nem lehetséges. megteszek mindent, ami tőlem telik, mindenki sorra kerül a fennmaradó időben, akiről tudom, hogy nagyon hiányozna, ha nem nyomnék egy-két-három cuppanósat az arcára.

ha már a csöpögésnél meg a komolykodásnál tartunk, akkor egy idézettel zárom, aztán ígérem, inenntől már csak vidám bejegyzések következnek a továbbiakban, de ez most nagyon idevág:

"egy barát olyan, akár egy téli lámpás: minél régibb a barátság, annál erősebb a fény." (coelho)