2009. július 27., hétfő

OK

nos, ma megbeszéltük kathrin-nal, hogy mire is kellek :)
minden szép és jó. egy hétre előre megkapom a beosztásomat, illetve az eddig megbeszélt fix elfoglaltságok majd változnak kicsit szeptembertől, amikor kaja oviba megy, és meglesz a bébi is. addig nagyrészt a délelőttjeim foglaltak apró-cseprő dolgokkal: levinni a szemetet, betenni a mosatlant a mosó-, vagy mosogatógépbe (nagy szívfájdalmam, hogy legelvetemültebb hobbimnak, a mosogatásnak itt nem hódolhatok, mosogatószer sincs; lehet, hogy az első fizetésemből sunyiban azt fogok venni, vagy végső elkeseredésemben felolvasztom a mosogatógépbe való tablettát :)), növényeket meglocsolni, vasalni, amúgy pedig kaja-val játszani, és kathrin-nak segíteni az ebéd-, illetve vacsorakészítésnél. szóval olyan dolgok, amiket majdhogy nem amúgy is elvégezne az ember. nem fogok megszakadni :)
délelőtt voltunk a ... hát, ilyen önkormányzatszerű helyen, ahol bejelentettem magamat seeham-i lakosnak. meg kellett adnom a felekezeti hovatartozásomat is. beírtam értelemszerűen, hogy "reformiert". lehet megjegyzéseket fűzni, én a szótárban sem találtam mást a reformátusra, és nem értették... úgy gondoltam, annyira nem fontos dolog ez, hogy kálvin jánosig visszamenjek, úgyhogy végül a gépben nem töltötték ki ezt a részt... azt hiszem, túlélem.
bevásároltunk, és hazaérve épp játszani akartam kaja-val, aki persze cipő nélkül jött ki a kertbe, és aki naná, hogy az első lépésnél valami darázsba vagy méhecskébe lépett a virágok közt. visítás, gyógyszertár anyuval. varázskenőcs, és minden megoldódott, indulhatott a hintázás, és közben már tanítottam neki a pákkolást is, hát jókat nevetett rajta, annyi biztos :D aztán főztünk raviolit, és strandolás lett volna a program, de sajnos én nem mehettem a tetkó miatt. elég friss még ahhoz, hogy sokat áztassam, úgyhogy olvastam. a kis könyvtárból ezt sikerült kiválasztanom:
nagyon csajos, néha vicces, meg hát gyakorlom vele a nyelvet. nem tudom, magyarul megjelent-e, biztosan. olvassátok! aki szereti a szex és new york-ot, meg az ilyen egyszer nézhető/olvasható, szókimondó és polgárpukkasztó szándékú förmedvényeket, annak tetszeni fog. hermann hesse-t elsőre eredetiben csak nem akartam olvasni, még azt hiszitek, kemény vagyok, pedig nem, bevallom: ennek sem értem a felét, úgyhogy szókincsben van még mit javulnom :)
amúgy dívik az energiatakarékosság, kathrin megkért, hogy éjjelre mindig kapcsoljam ki az elosztót, amibe be vannak dugdosva a mindenféle elektromos kütyük. oké. nem nagy kérés.
amúgy jó dolog, ha valaki kipróbálja ezt az au-pair-kedést, mert nagyon sokféle családmodellel találkozhat. kathrin mesélte, hogy egy évig a ködös angliában volt au-pair, és vele nagyon rosszul bántak. egy lyukban lakott, amikor fogorvoshoz kellett mennie, magának fizette, se kaja, se biztosítás, semmit nem kapott, plusz a kedves szülők alig foglalkoztak a gyerekekkel, igazából ő nevelte őket. de tapasztalatszerzésnek jó volt. szerintem ez is hozzájárul ahhoz, hogy ilyen jól bánik velem. meg mondjuk a kellemetlen élmények az előző német lánnyal, akit például saját kérésére holland nyelvkurzusra írattak be, fizették helyette, és amikor több mint fél év után bejelentette, hogy neki mégsem tetszik a meló, és lelépett, kiderült, hogy egy órán sem volt bent... odament a suli elé, mikor mentek érte, mintha részt vett volna az órán, közben meg a városban csavargott. nem tudom, nekem ilyen eszembe sem jutna... a másik meg, hogy eszméletlen pénzeket kérnek a németek, egyszerűen nem veszik figyelembe, hogy azt eszel-iszol, amit akarsz, ingyen laksz a családnál, biztosítanak, nyelvkurzust fizetnek, hazautat, visszautat, és nagyrészt vendégeket is bármikor fogadhatsz. jó, oké, ez az én esetemben így van, máshol egyáltalán nem biztos, hogy ilyen jó fejek, de akkor is... én mindenkinek ilyen fogadócsaládot kívánok, és nem bántam meg, hogy idejöttem :D
ma este apu is betoppant a vacsihoz, akinek a foglalkozása kaja szemében eléggé felmagasztalt, úgy hiszem. egy kis gyerekszáj a végére:
kaja: - judit, te lány vagy?
judit: - igen, én lány vagyok.
kaja: - mami, te lány vagy?
kathrin: - igen, én lány vagyok.
richard: - és apa micsoda?
kaja: - apa focista!!!
hihihi :D tündéri :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése