2009. szeptember 20., vasárnap

bujin

két héttel ezelőtt jött egy mongol lány a faluba au-pair-nek, ő bujin. az önkormányzatnál már találkoztunk egyszer, de igazi, csevegős-kávézós "randira" csak tegnap került sor. annyi idős, mint én, juhúúúúúúú. mégis csak több a közös téma, mint egy 19 évessel. első kérdései közt szerepelt, hogy szeretem-e a sört? :D úgyhogy jóban leszünk.
jót beszélgettünk a mongol vallástól kezdve az étkezésen át a jövőbeli tervcsökevényeinkig mindenről, de mégis a találkozás legfőbb tanulsága: fizetésemelést kell kérnem :) ő is, és a környéken amúgy minden lány (sokkal) többet keres, mint én, és ugyanaz a feladatkörük. oké, ez mondjuk az én saram, mert anno bemondtam egy összeget, amire rá is bólintott a család, fene sem tudta, hogy hogyan működik itt ez a dolog, és mondhatok akár többet is. akkor még biztosra kellett mennem. most én vagyok talán lépéselőnyben, hiszen itt vagyok két hónapja, nem lenne számukra vicces, ha lelépnék, mert nem fizetnek annyit, mint amennyi jogosan jár, és a kiscsajt megint keserves munkával egy másik lányhoz kellene hozzászoktatni. (egyáltalán nem horribilis összegről van amúgy szó, hiszen a szerződésben is "zsebpénz" címszó alatt fut a fizetésünk.)
már csak azt nem tudom, hogyan tálaljam ezt az egészet úgy, hogy ne tűnjön követelőzésnek, de mégis ott lebegjen a háttérben, hogy bizony más családok egy mukk nélkül megadják a kívánt összeget, 10 perc alatt be tudom pakolni a bőröndömet, és betöltöm valamelyik állást azok közül, amiket itt korábban hirdettem... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése