2009. szeptember 17., csütörtök

további öt tapasztalat

1. gyermekek esetében az ördögi és angyali viselkedés közti határmezsgye hajszálvékony. átlépéséhez, illetve az egyikből a másikba ugráláshoz pedig mindössze ezredmásodpercek szükségesek. csak győzd kapkodni a fejed.
2. ha örülni mersz annak, hogy valaki segít a konyhában a vacsoránál, megbánod. az illető ugyanis biztosan nem tudja, hogy a gyermek csak a héj nélküli uborkát eszi meg, így villámokat szóró, fáradságtól könnyes tekinteted helyére kénytelen vagy csillogó szemeket varázsolni, amikor azt látod, hogy az a bizonyos illető minden uborkát felvagdosott a salátához. hámozatlanul :S sebaj, egyesével még viccesebb meghámozni a szeleteket, ugyeeeeee? :D
3. amikor minden nagyon flott és passzol a délelőtt folyamán, az ebéd finom volt, a délutáni alvás letudva, a kocsi szépen bepakolva, indulásra készen áll mindenki, te már a kulcsot kutatod a táskádban, és zárkódnál, akkor a kis ördögfióka biztosan az ajtóban tipegve suttogja a füledbe a bűvös mondatot: bekakiltam.
4. ebből következik: hiába jár a kezed pelenkázás közben, mint a motolla, közben a másik gyerek beizzad a kis ruhájába és üvölteni kezd, amitől ideges leszel, és ezt az a bizonyos ördögfióka is megérzi, így ő is sírni kezd. ettől már te is leizzadsz, és tehetetlenül állsz a káosz közepén, miközben csörög a telefon, hogy miért is késel a megbeszélt találkozóról... egy megoldás létezik: otthon maradtok, leülsz a gyerekek közé, és együtt sírtok :D
5. ilyen és hasonló aprócska bakik ellenére jó érzés, amikor végre közel két hónap után a rád bízott kölyök, ha nem is mindig, de nagyrészt megbízik benned, érzi, hogy te miatta vagy itt, és ezt legtöbbször nem arra használja már, hogy gumimacit kuncsorogjon tőled, hanem ha tényleg a segítségedre szorul, akkor szól és te ki is tudod menteni a bajból. azért azt a szitut kihagytam volna, amikor a még nekem is félesztően magas mászókáról igen neccesen sikerült leszednem a kisasszonyt, mert a legtetején eldöntötte, hogy tériszonya van, és inkább leugrik az ölembe, mikor nem is ültem, és még legalább egy kéz kellett volna, hogy magamat és őt is stabilan megtartsam. szóval nem stabilan, de leértünk. abban pedig nagyon nehéz előrehaladni, hogyha már baj történt, velem is megossza, hogy mi és hol és mennyire és miért fáj, ne csak anyu után sírjon keservesen. eljön annak is az ideje.
no, most egy darabig megint elég a gyereknevelgetős sztorikból.

2 megjegyzés:

  1. Szia Baba!

    Meg nem mondtam, de teccik nagyon az uj profilkeped, dogos es erett...
    Nekem speciel hianyoztak a gyerekes beszamolok, imadom oket olvasni, persze ez lehet csak a gyerekszeretetembol fakad, de engem mindig lekotottek es megmosolyogtattak:-DDD!!!

    VálaszTörlés
  2. örülök, hogy aktívan visszatértél az internet bugyraiba :D
    no akkor már inkább mailt írok az elmúlt hetek fejleményeiről... :)

    VálaszTörlés