"megszoktad már a kis környezeted?"

mamám mindig ezt kérdezte, mikor gyönkre kerültem, aztán meg amikor pécsre. mindegy volt, hogy már eltelt egy-két év, és régóta beilleszkedtem. aranyos :) most nem kérdezgeti, mert sajnos nem tudjuk tartani a kapcsolatot, de majd karácsonykor biztos pótolni fogja.

épp ma gondolkodtam el ezen, így körbetekintve a szobámon. belaktam rendesen. egyszer már át is rendeztem, így már megtalálható itt is a három alapformáció, ami eddig sztem mindegyik szobámban idővel kialakult:

- placcc 1.: ahova ledobálom a ruháimat. kupacba, hajtogatlanul, csak úgy, natúrban, aztán a heti két mosás alkalmával mindig kiválogatom, és szépen összehajtogatom őket, de nap végén ehhez valahogy állatira nincs már kedvem. mást meg nem hiszem, hogy zavar, mivel nem jár ide le a kutya sem, max néha a kiscsaj, ugrál párat a szőnyegemen, vagy az ágyamon, de őt aztán biztos nem hatja meg egy kis kupi.

- placcc 2.: ahova a használt edényeket gyűjtögetem. persze nem kell lábasokra gondolni beleszáradt pacalpörkölt-maradékkal, de azért egy-egy müzlis tál, pohárka, kanálka, bögre elő-előfordul errefelé.

- placcc 3.: az apróságok kupi-tárháza. ennek pécsett a fotel háttámlája adott otthont, ahova szépen lehetett tornyozni az apróságokat, hogy aztán a sok kis bizbasz beessen a fotel mögé, aztán valaki berúgja a fotel alá, majd elnyelje egy fekete lyuk és csak költözéskor kerüljenek elő a kincsek. jelenleg a minimalista íróasztal hivatott betölteni ezt a szerepet. van itt minden. egyszerűbb lenne lefotózni, mint felsorolni, na de korábban blogoltam arról, hogy talán mégsem vagyok a nevelés csődje, és nem szeretném, ha anyukám csalódna :D van, amiben én sem változom :) amúgy a cuccok 80 %-a cetli, mivel ha nem írok fel valamit, azt tutira elfelejtem. úgyhogy a falon is vannak ragaszok, az íróasztalon is, mellettük egy kis mozartgolyó-csomagolópapír (üres, naná), filcek-tollak, ájpod, nyaklánc, amit valami megfogott, és még nem jutottam el odáig, hogy lesuvickoljam, menetrendek, prospektusok, arckrém, határidőnapló, ilyen-olyan vezetékek (ájpodhoz, fényképezőhöz, füles, telótöltő), vitamin, meg ami hirtelen kellhet... ja és a malacpersely a csiribiri centeknek (amivel jól beégtem, mert megvettem és ez a nyamvadt euro lepedőnagyságú és kemény anyagból van, úgyhogy nem fér bele sehogyan sem, jeeeee).

mielőtt hazamegyek, rendezek nagytakarítást, de addig csak lájtosan, otthonosan, nyugiban...

nyugiban...

erről jut eszembe, hogy ezt az au-pair melót nem teljesen ilyennek képzeltem ám... na jó, bevallom, totál hawaii-ra gondoltam, gügyögő bébire, tündérbogár kislányra, konstans családi harmóniára. aztán a nagy büdös... nem valami lájtos kiképzés ez, az tuti. megedződöm biztosan, már most érzem, meg azt is, hogy nem lesz olyan könnyű visszajönni januárban, mint ahogy azt még júliusban képzeltem. elvagyok, meg minden, de nagyon stresszes, és nem én teszem azzá, ezt nem kell kétszer elmondanom azoknak, akik ismernek. de legalább már tudom, hogy milyen családmodellt nem fogok preferálni, ha egyszer csak lesz ilyen preferálnivalóm majd a távoli jövőben, és azt is tudom, hogy milyen hibákat nem szeretnék elkövetni a gyereknevelésben. illetve, igyekezni fogok, hogy ne kövessem el. a legfontosabb, és mindenek felett álló (sztem), hogy következetesnek kell lenni. ha ez adott, nagy baj már nem lehet. persze, biztos, hogy én is nagyon nehezen mondok majd nemet a saját gyerekemnek, de vissza fogok emlékezni jelenlegi helyzetemre, hogy egy elkapatott kölyökkel mennyire nehéz az élet. de egyelőre még nem akarok gyereket. basszus, ezek állati korán kelnek... maguktól... mi az, hogy én nem alhatok addig, amíg akarok... áhhh, túl önző vagyok én még ahhoz, hogy ezt a luxust feladjam :)