LOL

vicces mozzanatok az elmúlt napokból (kibaszás-gyanús esetek, már elnézést a vulgáris kifejezésért):

- mindent mossak-szárítsak-vasaljak, másfél nap alatt, azt meg higgyem el, hogy távozásom után anyám egyedül fogja ezt csinálni. persze, még jó, hogy a forrásaim már rég elárulták, hogy két bejárónő lesz januártól. az egyik talán a mosás-szárítás-vasalás felelős? áhh, judor, ne légy rosszindulatú!!!

- pucoljam meg az ebédlőben a széklábakat. gondolom a mosolygás kötelező, de közben esetleg furulyázzak, csárdást járjak vagy egyéb óhaj-sóhaj?

- ne érezzem magam leprásnak, amikor az utolsó héten hirtelen soha nem kellek a gyerekek mellé, és csak malmozok, nézelődök vagy szabad vagyok, mert hirtelen mindig ráér valami rokon, hogy helyettem vigyázzon rájuk. "nájsz".

- miután egy hónappal ezelőtt kiakadtam, hogy a kiscsaj mindig üvölt, ha öltöztetem, és anyám megnyugtatott, hogy a nagyinál, meg másoknál is üvölt, hallgassam végig nyugodtan a ma reggeli parádét: én soha nem vettem ezt a munkát komolyan, az egy dolog, hogy már nem érdekel az egész, mert szombaton hajnalban lelépek, de az öt hónap alatt soha nem is érdekelt, és a kiscsaj csak nálam üvölt, ha öltöztetem... upsz, csöpp ellentmondás mintha itt akadna, de lehet, hogy rosszul látom. amúgy rájöttem, hogy cipzár-fóbiás a kislány, és mindössze ez áll az öltöztetés-, és kifejezetten a kabát-ellenesség hátterében. volt kitől furcsa betegségre való hajlamot örökölni, mert az anyja meg szerintem prepareoholic-ban szenved. én alkottam a kifejezést, még nincs levédetve, el a kezekkel!!! az előkészítés a mindene. mindent órákkal előbb előkészíteni. ebédhez hozzávalókat, utazáshoz kellékeket, ami még nem is baj, de ennek akkora jelentőséget kell tulajdonítani, hogy már kezdem magam én is fontosnak érezni... amúgy az még viccesebb ami az előkészítés utáni akciózást illeti. mint a forma 1-ben a box-utcában. anyám középen, a "segélyszervezet" meg körülötte és kapkodva pakolunk ki-be, fel-le, a végén már inkább össze-vissza, mert annyian vagyunk, hogy nem lehet összehangolni az amúgy egyemberes (igen-igen, anyámra gondolok itt) melót, kicsúszunk az időből mindjárt, jajj-jajj, a szitokszavak csak úgy ömlenek anyám szájából, mint olaj a tengerbe, kapkodunk, stresszelünk, aztán a végén minden a helyére kerül, én meg újra megvilágosodom, hogy semmi keresnivalóm itt, mert ezt a munkát annyi nő végzi többek közt magyarországon a puszta két kezével, hogy röhejes, hogy miért is tartanak engem...

de ami a legnagyobb fless, és alig tudtam visszatartani a röhögést:

a garázsajtón kell távoznom szombat hajnalban, mert az túl bonyolult, hogy a kulcs nálam marad éjszakára, majd miután bezártam a házat, bedobom a postaládába. jaja, persze, szappanba nyomom, lemásolom, sokszorosítom és ausztriaszerte árulom. alap.