panoráma

ez a kilátás most dejóislenne...

krónika

egy hete pótanyámmal előre ittunk a medve bőrére. megbeszéltük ugyanis, hogy ez egy laza hét lesz... nagyon nem volt az. viszont tapasztalatokban annál inkább bővelkedett. esténként annyira hulladék voltam, hogy nem volt már erőm blogolni, csak beesni az ágyba, úgyhogy próbálok pótolni, bár így utólag, sokszor 10-ig elszámolva és átrágva az eseményeket, nem lesz olyan a beszámoló, mint amennyire viharosra/feldúltra/örömtelire/elkeseredettre sikerülhetett volna, ha frissen írok le mindent. sebaj.

azt még írtam, hogy itt hétfőn ünnep volt, nekem viszont nem. a melóval akkor még különösebb bajom nem is volt, és ráadásul kaptam egy sms-t az otp-től, hogy az a-hitelem megszűnt. ez jó vagy rossz hír? rossz, mert ez annak a bizonyítéka, hogy nincs túl nagy pénzmozgás a számlámon (mivel kp kapom a fizumat, és a magyar kártyámat itt nem is használom), másrészt viszont nagyon jó. úgy terveztem ugyanis, hogy mire lejár az egy éves szerződésem itt, visszafizetek minden tartozást otthon, ehhez képest mindent sikerül törleszteni, koppkoppkopp, csak a diákhitel marad, de az két félévnyi összeg, úgyhogy különösebben nem izgat. ejjráérünkarramég, ebben az évben amúgy is túlteljesítettem :)

a kedd még úgyahogy lájtra sikeredett, mondjuk rohangálás volt bőven, meg az itthoni légkör sem volt a legfrenetikusabb (annyira nem, hogy estére már ugrált a szemem az idegességtől, ami semmiképpen nem jó jel) és bébiszitteltem is emiliánál, de az maga a kikapcsolódás számomra. emilia egy tündér. kinyilvánítja, hogy megszeretett, pedig tényleg nem sokat találkozunk, hetente egy, max két alkalommal, de minden búcsúzáskor sír szegényem, hogy ne jöjjek haza, mert még játszani szeretne velem. rendkívül értelmes, a sírás, hiszti és csapkodás kombó helyett az értelmes beszédet választja ahhoz, hogy közölje, mit szeretne, mi a baja, éhes-szomjas-pisilni kell, és emellett még betegen is kommunikatívabb és szociálisabb, mint egyesek... remélem, érthető vagyok :)

a szerda aztán beütött keményen. szemugrálás továbbra is, gyomorgörccsel ébredés, iszonyatos nyomás és cseszegetés-hegyek a családi vezetés gyengébb nemű, de annál ingerültebb tagjától, szóval rotty. semmit nem csináltam jól, ráadásul olyan dolgokért cseszett le, amiket megcsináltam, és jól is, csak ő nem vette észre (lehet, hogy már tökélyre fejlesztettem a háttérben, észrevétlenül ténykedési technikámat), pl.: nem volt elég illatos a bébi hálózsákja, és én biztos nem mostam ki... hagyjuk ezt... hangoztatja a maximalizmusát, de meg merem kockáztatni, hogy ez már inkább a szőrszálhasogatás kategória, amit nem szeretek, úgyhogy meg is mondtam neki, hogy azt gondol, amit akar, én kimostam, aztán tőlem bekamerázhatja a lakást, hogy ellenőrizzen, vagy vegyen másik öblítőt. magasról leszarom.

aznap korán reggel már a rendőrségen voltam a városban, mert három hónapja itt vagyok, így szólnom kellett, hogy kapjak tizenöt ajróóó ellenében egy papirost a kedves ügyintéző hölgytől, amivel itt tartózkodhatom még egy évig ausztria egész területén au-pairként. letudva. na de ez az ügyintézés... egy álom volt. 9-re volt időpontom, vittem a kis mindent tartalmazó mappámat, 8:40-re ott voltam. szűk folyosó az iroda előtt, sehol egy szék. na mondom, mi van, itt nincs soha várakozási idő? próbáljuk ki! bekopogtam, mondtam a hölgynek, hogy ki vagyok, mi vagyok, áááá, persze, hogy tetszik itt, blabla, kedves párbeszéd. átnézte a hivatalos papírjaimat, biztosítás, lakcímbejelentő papírok, ilyesmi, és hogy gyorsabban (minél, basszus? ez magyarországon már fénysebességnek számítana...) menjen az ügyintézés, amíg ő fénymásolgat, fizessem be egy emelettel lejjebb a pénzt a pénztárban, aztán egy nyomtatás, és készen is vagyunk. és így is volt. ha nagyon haza akartam volna jönni, elértem volna a 9es buszt, pedig csak akkorra volt az időpontom. nájsz.

na, de miért is nem siettem én annyira hazafelé? én mentem az oviba a kis hölgyért... mostanában nagyon ellenséges megint, egy dolog vigasztalhatna, hogy nem csak velem. de nem vigasztal, mert sokat vagyok vele, és annyira neveletlen néha, hogy viszket a tenyerem... főleg, amikor szándákosan üt-ver, majd mivel nem tiltom meg neki józan paraszti ésszel, hiszen annál inkább csinálná, csak beközlöm, hogy akkor hazamegyek ungarnba és játszhat egyedül, engem nem érdekel, de ettől meg még jobban idegbeteg lesz. aznap délután pl. úgy a szemembe csapott egy összehajtogatott papírlapot, hogy azt hittem, megvakulok. végig is hallgathatta az ízes magyar káromkodás elég durva verzióját, aztán megkapta németül is az enyhébb változatot, és nem volt játék. olvastam, ő meg nyüszögött, hogy csináljunk már valamit. majd akkor, ha ember módjára viselkedik. elegem lett. szóval ovi: amikor meglátott, és realizálódott benne, hogy na, ez nem az anyukám, olyan bömbölésbe kezdett, hogy sztem a többi szülő azt hitte, én naponta korbáccsal verem ezt a kiscsajt, azért fél tőlem ennyire. na mindegy, hazaértünk nagy nehezen. (az ovis nevelőkről is illik megemlékeznem, mert az ő kedvességük is rekordkönyvbe illő volt a héten. azzal a kéréssel fordultam hozzájuk, hogy egy pedagógus barátnőmnek márton-napi mondókákra, rímekre, kutyafülére lenne szüksége, és örülnék, ha legalább egy pár dalcímmel megdobnának. á, nem, másnapra hoznak nekem anyagot... jó. és valóban, másnap reggel ott volt a szépen fénymásolt, kisebbfajta mappácska, benne egy csomó dallal, kottával, mindenféle márton-napi hasznossággal. le a kalappal, köszke:))

szóval otthon... anyu egyből nekem szegezi a kérdést: hol a prospektus? a micsodiiiiiiii? hát hogy reggel a kiscsaj elvitt magával az oviba egy prospektust és azt haza kellett volna hoznunk... én vittem reggel oviba? nem. tudtam, hogy nála van a prospektus és el kell hozni? nem. van telefonom? igen. felhívott bárki is, hogy elhozzam azt a nyamvadt papírt? nem. részemről ennyi....

ezek után megváltás volt egy órát ülni a fodrász székében és szennylapokat olvasni. jelentem, visszabarnultam, elvégre tél van, pápá szőke tincsek. majd kép is lesz egyszer, ha nem leszek ennyire nyúzott :)

nyelvkurzus: a kedvenc könyvünkről kellett beszélnünk, már korábban írtam, hogy a diplomamunkámat fogom rövidítve előadni. valóban elég rövid lett, magyarul is nagyon nehéz erről beszélni, nemhogy németül, és ráadásul olyan embereknek, akik soha nem olvasták a könyvet. de jó volt amúgy, az óra végére azon kaptam magam, hogy a pulzusom megint a normális tartományban van, szemugrálás sehol, és tök jól vagyok.

szóval innentől már felszálló ág volt, mondhatjuk. csütörtökön hordozókendőztem először. a bébi sajna nagyon nyűgös mostanság, csak a kendőben marad nyugton, de ott sem mindig, és csak az anyján... átveréssel lehet próbálkozni, és mivel anyu koriedzőként dolgozik csütörtökönként délután, ott meg nem lóghat rajta, kénytelenek vagyunk cselezni... dédi ér még rá akkor, de ő meg dédiségéből adódóan nem annyira biztos járású már, hogy egy hat kilós emberkét két órán keresztül ringasson fel-alá járkálva, a mellére kötve. szóval én voltam az áldozat. kemény meló. ha megpróbáltam leülni, elkezdett ébredezni, anyuka meg jópár km-rel arrébb van, szóval... járkáltam, nyomkodtam a derekamat, és ringattam. sikerült, aludt békésen az etetésig.

a tegnapi játszóház, ami nálunk került megrendezésre, már meg sem kottyant. beharangozta mindenki, hogy a gyerekek betegek, és két emberre számítottunk, juhúúúú, nem kell majd segítenem, vége a hétnek. frászt. hirtelen mindenki meggyógyult, és csak azt láttam, hogy sorra állnak meg a kocsik a ház előtt :S ííííííííí. a vége 8 gyerek lett... nagyon hangosak voltak, nagyon elegem volt, nagyon utáltam velük játszani és nagyon fájt a fejem.

de mára virradóra aludtam 10 órát, nyugiban, nem kellett óracsörgésre ébrednem, így valamennyire kipihentem magam. bujin-nal megegyeztünk, hogy ezt a hétvégét ágyban töltjük, persze külön-külön:), aztán majd jövő hétvégén csinálunk valamit. úgyhogy zenét hallgatok és tespedek. néha ez is kell.

adalék. ami tartotta bennem a lelket a nehéz percekben: mátétól a "szaros beat klub" :), letölteni kötelezően ajánlott innen: http://www.myspace.com/rendbenmankotta

ízlelgetni:

szólj hozzá: Punnany Massif - Függöny

mert megérdemlem...

megérkeztek a carhartt pulcsik, amiket rendeltem a netről (a lila nem lila valójában, hanem világoszöld):

mindenkinek ajánlom amúgy: http://www.frontlineshop.com/

nagyon jó cuccokat lehet kifogni (ez a kettő is akciós volt) és magyarhonba is szállítanak. plusz most van az oldalon egy nyereményakció: pakold tele a kívánságlistádat háromszáz euro értékben ruhával/cipővel/kutyafülével, küldd el a megadott címre, és ha kisorsolnak, minden a tiéd, amit kiválogattál. hmmm.... 5 percet érdemes szánni rá az életedből :)

"megszoktad már a kis környezeted?"

mamám mindig ezt kérdezte, mikor gyönkre kerültem, aztán meg amikor pécsre. mindegy volt, hogy már eltelt egy-két év, és régóta beilleszkedtem. aranyos :) most nem kérdezgeti, mert sajnos nem tudjuk tartani a kapcsolatot, de majd karácsonykor biztos pótolni fogja.

épp ma gondolkodtam el ezen, így körbetekintve a szobámon. belaktam rendesen. egyszer már át is rendeztem, így már megtalálható itt is a három alapformáció, ami eddig sztem mindegyik szobámban idővel kialakult:

- placcc 1.: ahova ledobálom a ruháimat. kupacba, hajtogatlanul, csak úgy, natúrban, aztán a heti két mosás alkalmával mindig kiválogatom, és szépen összehajtogatom őket, de nap végén ehhez valahogy állatira nincs már kedvem. mást meg nem hiszem, hogy zavar, mivel nem jár ide le a kutya sem, max néha a kiscsaj, ugrál párat a szőnyegemen, vagy az ágyamon, de őt aztán biztos nem hatja meg egy kis kupi.

- placcc 2.: ahova a használt edényeket gyűjtögetem. persze nem kell lábasokra gondolni beleszáradt pacalpörkölt-maradékkal, de azért egy-egy müzlis tál, pohárka, kanálka, bögre elő-előfordul errefelé.

- placcc 3.: az apróságok kupi-tárháza. ennek pécsett a fotel háttámlája adott otthont, ahova szépen lehetett tornyozni az apróságokat, hogy aztán a sok kis bizbasz beessen a fotel mögé, aztán valaki berúgja a fotel alá, majd elnyelje egy fekete lyuk és csak költözéskor kerüljenek elő a kincsek. jelenleg a minimalista íróasztal hivatott betölteni ezt a szerepet. van itt minden. egyszerűbb lenne lefotózni, mint felsorolni, na de korábban blogoltam arról, hogy talán mégsem vagyok a nevelés csődje, és nem szeretném, ha anyukám csalódna :D van, amiben én sem változom :) amúgy a cuccok 80 %-a cetli, mivel ha nem írok fel valamit, azt tutira elfelejtem. úgyhogy a falon is vannak ragaszok, az íróasztalon is, mellettük egy kis mozartgolyó-csomagolópapír (üres, naná), filcek-tollak, ájpod, nyaklánc, amit valami megfogott, és még nem jutottam el odáig, hogy lesuvickoljam, menetrendek, prospektusok, arckrém, határidőnapló, ilyen-olyan vezetékek (ájpodhoz, fényképezőhöz, füles, telótöltő), vitamin, meg ami hirtelen kellhet... ja és a malacpersely a csiribiri centeknek (amivel jól beégtem, mert megvettem és ez a nyamvadt euro lepedőnagyságú és kemény anyagból van, úgyhogy nem fér bele sehogyan sem, jeeeee).

mielőtt hazamegyek, rendezek nagytakarítást, de addig csak lájtosan, otthonosan, nyugiban...

nyugiban...

erről jut eszembe, hogy ezt az au-pair melót nem teljesen ilyennek képzeltem ám... na jó, bevallom, totál hawaii-ra gondoltam, gügyögő bébire, tündérbogár kislányra, konstans családi harmóniára. aztán a nagy büdös... nem valami lájtos kiképzés ez, az tuti. megedződöm biztosan, már most érzem, meg azt is, hogy nem lesz olyan könnyű visszajönni januárban, mint ahogy azt még júliusban képzeltem. elvagyok, meg minden, de nagyon stresszes, és nem én teszem azzá, ezt nem kell kétszer elmondanom azoknak, akik ismernek. de legalább már tudom, hogy milyen családmodellt nem fogok preferálni, ha egyszer csak lesz ilyen preferálnivalóm majd a távoli jövőben, és azt is tudom, hogy milyen hibákat nem szeretnék elkövetni a gyereknevelésben. illetve, igyekezni fogok, hogy ne kövessem el. a legfontosabb, és mindenek felett álló (sztem), hogy következetesnek kell lenni. ha ez adott, nagy baj már nem lehet. persze, biztos, hogy én is nagyon nehezen mondok majd nemet a saját gyerekemnek, de vissza fogok emlékezni jelenlegi helyzetemre, hogy egy elkapatott kölyökkel mennyire nehéz az élet. de egyelőre még nem akarok gyereket. basszus, ezek állati korán kelnek... maguktól... mi az, hogy én nem alhatok addig, amíg akarok... áhhh, túl önző vagyok én még ahhoz, hogy ezt a luxust feladjam :)

okt. 26.

1955 – Az osztrák Nemzeti Tanács elfogadja és kihirdeti az ország „önkéntes, örökös semlegességéről“ szóló alkotmányerejű törvényt, miután az Államszerződés értelmében a négy szövetséges megszálló hatalom utolsó katonai egységei is elhagyták az Osztrák Köztársaság területét. (wikipedia, mi más)

lényeg: ma itt puccparádé nemzeti ünnep van. a gyerekeken persze nincs OFF gomb, úgyhogy rám ez nem vonatkozik. szabadság, egyenlőség, testvériség! sebaj, ma két mozart-golyót eszek ebéd után, osztjólesz...

+1

nagyon jól jött nekem ez az óraátállítás. hajnalig azon vacilláltam, hogy vegyek-e be fájdalomcsillapítót, vagy majd elmúlik magától/az alvástól a fejfájás. nem múlt el, bevettem, még durmoltam hat órát, és még mindig csak fél 10 volt... így most azt mondhatom, hogy kipihent vagyok.

úgy terveztem, hogy ma nem blogolok, mivel pizsamanap van :) filmezés, netezés, fetrengés, majd egy kis spenótfőzés ebédre, de semmi komoly elfoglaltság, ami blogba kívánkozna. de az ördög (bár ez inkább valami mókamanó) nem alszik. ez az email várt reggel a postafiókomban:

Tisztelt Olvasonk!

Ertesitjuk, hogy B05932 szamu olvasojegyenek ervenyessege egy het mulva lejar.

Kerjuk, szemelyesen faradjon be hozzank tagsaganak meghosszabbitasa vegett!

Udvozlettel:

BTK-TTK Konyvtar

és persze még egy hasonló, csak a központi könyvtártól :) el is gondolkodtam hirtelen, hogy a diplomaosztó ünnepélyt csak álmodtam, vagy tényleg végeztem pécsett...

de ha már a pécsi gondolatkörnél tartottam, ki más is lephetett volna meg mély álmaim alatt egy videóval a youtube-ról? naná, hogy mary barátném, akinek utólagos engedelmével ide is tenném a dalt nem másért, csak hogy mindenkinek, akinek hiányzik pécs, könnyeket csaljon a szemébe. néha nem árt az...

"Ha egyszer eljössz, jössz még hetvenhétszer

S még hetvenhétszer, s még hetvenhétszer

Vagy itt maradsz mindig és többé nem mész el"

úgy látom, a mai bejegyzés a számokról szól :) úgyhogy még egy adat: ötvenöt alvás múlva megyek haza... íííííííííí :D

ansfelden/matzing

mongol ebédre voltam ma hivatalos bujin-hoz.

azt hittem, nem szeretem a marhahúst, de ha jobban belegondolok, ez csak egy gyerekkori mániám maradványa lehet: anno voltak ugyanis otthon bocijaink, és miután felneveltük őket, mentek a vágóhídra, én meg nagyon sajnáltam őket. basszus mégiscsak nevet adtunk nekik, aztán meg csak úgy elmennek meghalni és csak a májkrémes dobozban láthatom őket újra... naneeee. akkor kijelentettem, hogy nem eszek több marhát. persze ezt el is felejtettem idővel, és faltam a májkrémet. ma sem esett nehezemre megenni a mongol készítésű marhát. édes-savanyú fűszerezésű volt, de közben kicsit csípett is, és nem volt túlzottan átsütve, mondhatni omlós volt. egyben hagyott, hullámos tészta volt mellé (a gyerekek nagyon élvezték) és zöldségköret (többféle paprika és uborka párolva). mindezt persze a képen látható, stílusos csomagocskába rejtett pálcikával ettük, nem is ment rosszul :)

ebéd után pedig találkoztam a nagyszülők betegápolójával, egy 40 körüli magyar hölggyel, aki mohácsi, és két hetet itt dolgozik ausztriában, két hetet pedig otthon. jót trécseltünk, kellemes volt magyar hangot hallani, ami végre nem skype-vonalon keresztül jutott el hozzám, hanem teljes testi valója is hozzátartozott :)

hazafelé áldottam az eget, hogy kitalálták a villanypásztort, ugyanis a gyalogúton ilyen szép nagy dögök jöttek szembe, illetve kísérgettek egy darabon. nem mertem a szemükbe nézni...

...eldőlünk mind, mint az ékezetek...

biztos, hogy...

...nem volt benne a szerződésben, hogy csigalépcsőn kell baromi nehéz szoptatószéket egyedül, nekem, törékeny kis nádszál-leánykának leszenvednem egy emeletnyit úgy, hogy ne törjem szét se a galéria-üveget, se a csontjaimat. de hát kóóóóóókemény vagyok, és persze megcsináltam. a módszert nem védetem le, az tuti.

...nekem 19 fok nem elég ahhoz, hogy jól érezzem magam. ennyire van állítva a fűtés a házban. megy ám a spórolás. én viszont fűtök a szobámban, ahova viszont csak este jutok le, de már átrendeztem a bútorzatot, így éjjelente bőszen simulok a meleg radiátorhoz. valamint hideg-meleg váltófürdő helyett én beújítottam a forró-mégforróbb-legforróbb verziót. ideig-óráig ez is segít.

...mégsem vagyok a nevelés csődje, ennek éccsanyám biztosan nagyon fog örülni :) bár pótanyámnak nem tetszett, hogy az önként elvállalt ablaktábla-pucoláskor nem szipkáztam ki morzsaporszívóval a sarkokból a papucsállatkányi bizbasz-szöszöket, ma a nagynénje, akinél hetente egyszer segítek a háztartásban beközölte, hogy adjam át az üzenetét pótanyámnak, miszerint nagyon elégedett velem, és nagyon örül, hogy végre talált egy nőt, aki legalább olyan precíz, mint ő (beijesztettek amúgy a családban, hogy ő nagyon durván háklis az ilyen takarítós-tisztogatós témákra). elégtétel? naná. úgyhogy részemről azt hiszem ennyi, és többet nem pucolok ablaktáblát, majd megcsinálja, aki jobban tudja nálam.

...ha a kezeimre néztek majd, nem fogjátok elhinni, hogy nem spárgát szedek ausztriában. eléggé leharcoltan néznek ki. hogy miért is? naponta többször nyomom végig fél órán belül a krétázás-gyurmázás-narancspucolás-konyhapultletörlés-bébihányásbanyúlás(bocs)-kézmosás kombót. hát ezért :)

kurzus update

alakul a nyelvkurzus, alakul.

remélhetőleg lemorzsolódnak, akik annyira nem csapatjátékosok és a végére tökjó kis banda leszünk. ma legalábbis ennek a csíráit véltem felfedezni. a perui hölgy nem jött. én nem bántam. egy új lány libbent még be az evian palackjával, de nem volt (annyira) para. mondjuk, amikor arról beszélgettünk, hogy a barátainkban mit tartunk a legfontosabb tulajdonságnak, akkor halkan benyögte, hogy "gazdag"... mi meg eléggé értetlenkedve néztünk rá, úgyhogy utána csak kevésbé diszkriminatív beszólásai voltak. az angol srác, tim pedig kezd kibontakozni, és vele együtt az igazi, száraz angol humora is: fapofával benyögi a vicceit, mi meg csak lesünk, hogy akkor most szabad nevetni, vagy vajon félreértettük... :D

minden héten kapunk házit. kétfélét. van egy állandó: figyelni kell a híreket, tv-rádió-net, ki mihez fér hozzá, és ami éppen felbosszant, vagy örömmel tölt el, azt el szabad mesélni az óra elején, aztán mindenki megosztja a véleményét a többiekkel az adott témáról. ezen kívül minden héten van valami új feladat is, jövő hétre például a kedvenc könyvünkből kell felkészülni, elmesélni a tartalmát, hogy miért szeretjük, blabla. áááá, nehogy azt higgyétek, hogy a szakdogám lényegét fogom előadni :) éljen nádas és az emlékiratok könyve!!! kíváncsi vagyok, mit fognak hozzá szólni.

két hét múlva pedig olyan témákról fogunk beszélgetni, amelyekről biztos hogy mindenkinek határozott véleménye van, és nem fogja rá azt mondani, hogy "háttt, ez engem nem érdekel", vagy "ááá, nekem mindegy, hogy ezzel kapcsolatban mit gondolnak mások". példák? eutanázia, dohányzástilalom, halálbüntetés, ilyesmik. úgyhogy azt a hetet sem fogom elbliccelni.

szombatra pedig meghívást kaptam bujinhoz ebédre, mongol kaját fog főzni, megismerem a vendéglátó családot (ez magyarul de szarul hangzik :S), és a bejárónőt is, aki MAGYAR :) juhuuuu :)

ezt meg csak úgy, mert jó:

egy fogkefényi idő

ma cseréltem fogkefét, ami azt jelenti, hogy három hónapja vagyok itt... durva... majd levonom a konzekvenciákat, összegzek, tanulságokat gyűjtögetek és okoskodok is, csak először összeszedem a gondolataimat.

a tegnapi balhé elcsitult, a bölcsességfogam viszont megint ádáz küzdelmet vív az ínyem ellen (egyelőre döntetlen az állás), úgyhogy flector-függő vagyok és tompa. nem irigylem a manót, akinek majd hamarosan elindulnak kifelé a fogacskái. ez valami elképesztően kellemetlen...

winner

Björk - Innocence - Competition Winner

Björk MySpace Music Videos

hullámvasút

teljesen felháborodtam a nyelvkurzuson az egyik pasi véleményén, miszerint ő az állóvizet szereti. mármint ami a napi történéseket és az emberek kinyilvánított érzelmeit illeti. az utóbbi tekintetében még mindig kitartok amellett, hogy jó néha kikelni magunkból: megveszekedetten örülni, bömbölve párnába üvölteni fájdalmunkban vagy rövid ideig depibe süllyedve mélységesen sajnálni magunkat. szóval jöhetnek a szélsőségek. de ami a napi eseményeket illeti, kiegyeznék most egy simatükrű tavacskával.

tegnap szinte tökéletes nap volt annak ellenére, hogy undok hétfő jött el már megint. napközben is ment minden flottul, este pedig bevetés volt: anyu moziba ment, így apuval voltunk kettesben a két gyerekre. megfürdettem mindkettőt, vacsoráztunk, a kislánnyal egy kis dvd, majd esti mese olvasás, ima és jóéjtpuszi. a kisfiú apuval volt, de én is készenlétben álltam, ha esetleg éhes lesz és a cumisüveget üzembe kell helyezni. nem kellett, anyu hazaért, minden oké. szóval a küldetés teljesítve.

de ma... éppen azon töröm a fejem, hol lehet elrejtve az idő kereke, aminek lendületből nekiszaladhatok, hogy elteljen az a hatvan alvásnyi idő, aminek el kell telnie, és stresszmentes három hét elé nézzek. (ha ezt nevezik megfutamodásnak, akkor az para, mert eddig nem volt jellemző rám. igyekszem túljutni rajta.)

a sztori: anyunál ma reggel gyomorrontás, rosszullét. amíg ő próbál magához térni, én a két gyerekkel lent a földszinten, padlón takaró, a bébi azon fekszik, de már biggyed a szája (az anyján kívül egyszerűen senkinél nem marad meg, eszméletlen kis alak), a kiscsaj meg persze akaratos lévén, mindenképpen cumit akar tömködni a szájába. vadul. nem engedem. annál jobban akarja. annál vadabbul. és a kissrác annál jobban kétségbe esik, ahogy emelkedik a hangom, és fegyelmezni próbálok. nem sikerül persze, a kiscsaj bepipul, rúg egyet a lábával és csap a kezével, naná, hogy a bébi feje irányába. a rúgás messze volt, a csapást meg felfogtam a kezemmel, szóval testi sérülés nem történt, viszont nagyon elegem lett az értetlenkedéséből, és k***a hangosan üvöltöttem le a haját a fejéről. na csak ennyi kellett, a hangos beszédtől a kissrác ijedt meg, a tiltástól pedig a kiscsaj kapott sokkot, eredmény: két bömbölő gyerek, akik megpróbálják túlharsogni egymást. a bébi győzött... :(

aztán jött anyu, mondtam hogy mi történt, nem túl nyugodtan, mert én sem örültem a kialakult helyzetnek, ő meg még kevésbé: megkaptam a magamét, hogy miért nem tudok figyelni rájuk. a kiscsaj nem ütötte meg a bébit, még egyszer mondom, és ha megütötte volna, akkor meg úgyis elmondom, mert azért az rohadtul nem vicces, ha egy két hónapos bébit izomból fejbevág egy kétéves gyerek. van ereje, bizton állíthatom. megértem az aggodalmat, aláírom, hogy szar szitu volt. de ez hol nem fordul elő, ahol van egy szokatlanul féltékeny testvér, könyörgöm... figyeltem, és elkaptam a kiscsaj kezét, szerintem itt én többet nem tudtam tenni, arról meg már nem tehetek, hogy ő ilyenekre vetemedik, ha éppen valami nem tetszik neki. nem járhatok mellette naphosszat, és figyelhetem a kezét, hogy mikor emeli fenyegetően, és mikor nem. vagy kötözzem le? na persze. vannak dolgok, amiket nem szabad csinálnia, például tövig nyomni a tesója szájába a cumit, és amíg ezt nem képes felfogni, illetve azt, hogy nem mindig neki van igaza, és nem mindig lesz az, amit ő akar, addig nem tudok mit tenni vele. akaratos, makacs, és ha nem engedek valamit, akkor bepipul és odacsap, vagy rúg. állati gyorsan. csak az jó, amit ő kigondol, és mindent azonnal meg kell kapnia, vagy úgy kell történie, ahogy az ő kis agyában az megfogalmazódott.

az élet nem ilyen. tudom, hogy egy kétévesnek ezt nem lehet megmagyarázni. illetve lehet, csak nem fogja fel. és ki lehet könyörögni a bocsánatkérést, de sztem nem sokat ér, mert a következő pillanatban, mintha mi sem történt volna, mással van elfoglalva.

azt szeretném, hogy ne történjen semmi extra. csak folydogáljanak a napok szépen csendben és minél gyorsabban. persze, ha majd valami jó történik, akkor meg ki fogok ugrani a bőrömből. elvégre a szélsőséges érzelemkinyilvánítások híve vagyok, vagy mi a szösz. szóval most eljött a már fentebb említett "marhára sajnálom magam" epizód. remélem, nem tart sokáig.

waris dirie: a sivatag virága

"Az alábbiakban a két sztármodell, a két gyönyörű nő, Iman és Dirie bizalmas beszélgetéséből, a Vogue magazinból idézünk. Ruhákról, divatról, sztárpletykákról ezúttal nem esik szó. Iman kérdez, Dirie válaszol. Mert meg akarják törni a csendet egy elviselhetetlen női titok körül.
– Tudtad, mi vár rád? Anyád felkészített arra, hogy mi fog történni és miért?
– Nem mondott semmit, csak azt, hogy holnap megyünk. Én pedig ösztönösen megéreztem, hogy hová. Különös módon még vártam is ezt a napot, hiszen szerettem volna mielőbb felnőtté válni. Tudtam, enélkül sohasem mehetek férjhez. De féltem is, mert láttam, mekkora fájdalmat okozott az egyik nővéremnek.
– Megengedték, hogy végignézd?
– Utánuk lopakodtam, és egy bokorból leselkedtem. Láttam, ahogy a nővérem állon rúgja az idegen asszonyt, és megpróbál elmenekülni. Én jó előre megfogadtam, hogy nagyon erős leszek.
– És az tudtál maradni?
– Nem volt más választásom. Borotva volt a nő kezében, egy törött pengéjű, életlen borotva. Többször is belém vágott, hallottam, hogyan hasítja a húsomat. Egész életemre megtanultam, mi a fájdalom.
– Kaptál valami csillapítót vagy nyugtatót?
– Semmit. Anyám hazavezetett, és valami kendővel egészen szorosan összekötötte a két lábamat úgy, hogy moccanni sem tudtam. Három hétig feküdtem így, hogy minél szorosabban forrhasson össze a seb.
– Tudtál valakivel beszélgetni arról, mi történt veled?
– Nem. Mit kérdezhettem vagy mondhattam volna? Úgy tudtam, ez így természetes.
– Akkor az is természetes lett volna, hogy férjhez mégy ahhoz, akit a szüleid kiválasztottak. Te mégis megszöktél. Ha nem teszed, aligha beszélgethetnénk itt, New Yorkban...
– Nagyon sok tevéje volt, de már betöltötte a hatvanat. Apám azzal vigasztalt, örüljek, hogy öreg, legalább nem mászkál más nők után. Egyszerűen elrohantam. Bele a világba.
– Volt saját pénzed?
– Pénz? Azt sem tudtam, hogy létezik! Mi mindent csereberéltünk. Egy bárányért, kettőért. Csak azt tudtam, hogy van valahol egy város, és abban a városban él egy nagynéném meg egy nagybátyám. Ő éppen Londonba készült. Ha már ott voltam, magával vitt, hogy segítsek a háztartásban. Az egészből csak annyit értettem, nem kell visszamennem.
– Nem tudta, hogy te tulajdonképpen szökésben vagy?
– Honnan tudta volna? Nálunk odakint nem volt telefon.
– Gyorsan be tudtál illeszkedni a fehér világba? Hogy tetszett London?
– Hamar megszoktam. És azonnal lettek barátaim. Fiúk is. Mindegyik azt akarta tudni, melyik a kedvenc együttesem, és én nem ismertem egyetlen együttest sem. Amúgy semmi komolyabb nem volt, hiszen szexről eleve szó sem lehetett. Ott lent, a szó szoros értelmében be voltam zárva.
– De vágyat azért éreztél...
– Annál rosszabb volt! Mert tudtam, hogy én más vagyok. Próbáltam is megbeszélni a dolgot egy másik fekete lánnyal, akivel együtt jártam tornázni. Eleinte azt hittem, szégyenlős, és csak úgy tesz, mintha nem értené, mire célozgatok, de végül dühösen rám förmedt, hogy nyögjem már ki végre mi a bajom. Erre megmutattam, ő pedig elbőgte magát az iszonyattól. Ezt én nem értettem. Tudod, addig azt hittem, minden fekete lány ilyen.
– Ekkor mentél el orvoshoz?
– Korábban fel sem merült bennem, hogy okom volna rá. Több műtéttel, nagyon türelmesen rendbe hozott. Neki köszönhetem, hogy már nem kínszenvedés minden menstruáció, hogy normálisan tudom üríteni a vizeletemet, hogy képessé váltam a szexuális életre.
– Találkoztál anyáddal azóta, hogy eljöttél otthonról?
– Többször is szerettem volna. Pár éve a BBC forgatott velem egy filmet, és a stáb megígérte, hogy felkutatják. Ugyanúgy kérdezősködtek, mint annak idején én a nagybátyám után. Végül találtak valakit, aki állította, hogy az egyik lánya Londonban él. De ez a nő nem az én anyám volt."

(http://www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/infibulacio.html)

ez volt a mai filmélmény bujinnal a salzburgi "das kino" (a mozi) nevű moziban. a könyvet már olvastam, úgyhogy nagy újdonságot tartalom-szinten nem okozott (nők genitális megcsonkítása az afrikai országokban), de képiesítve azért jobban üt, mint olvasva. szóval mindenkinek ajánlom, főleg nőknek, ők tudják igazán átérezni, miről is van szó.

más: várakozva a pályaudvaron a buszra, megjelent egy tíz fős csoport, roma származásúak, furán ismerős hanglejtéssel beszéltek. fülelek-fülelek, hát ez bizony az ízes magyar nyelv. kicsi a világ :D

afro coffee

itt jártam ma elnurával, az egyik salzburgi au-pair lánnyal. ittam egy amarula-kardamom kávét, háttt, nagyon érdekes íze volt: egyrészt a likőr, másrészt meg az egzotikus fűszer miatt, amihez nincs hozzászokva az ízlelőbimbóm, kicsit keserű volt az összhatás, amit nem igazán enyhített a vaníliafagyi sem. a pia egynek elment, mást is kipróbálok majd, főleg a big afrika reggeli érdekelne nagyon egy átbulizott éjszaka másnapján... :)

http://www.afrocoffee.com/

tobzódás

nézni:

Chlorophyll Skin from Lucy McRae on Vimeo.

hallgatni:

olvasni:
újdonságok, update, nyúúúúz, kinek mi tetszik:
- holnap fejest ugrok... ja, nincs is kádam... szal akkor csak úgy behabosítom a fejem a legújabb fejlesztésű tetűirtóval. nem, még nincs újabb fajta háziállat a fejemen, de az oviban már van, úgyhogy éljen a prevenció. a körjátékozás és legozás mellett tehát még egy olyan dolog teret nyert az életemben, amit már ovi óta nem csináltam...
- emellett kétezerhétszáz forintos órabérért vasalok annál a családnál, ahol néha bébiszittelek is, plusz pótanyám nagynénjénél ugyanennyiért porszívózok, felmosok egy háromszintes házat. szerintem nem rossz pééééz. ha azt nézzük, hogy két diplomám van, akár lealacsonyodásnak is vehetnénk, de nekem szerintem nem árt, ha kicsit belekóstolok a házimunkába is. a pénz meg nagy úr. valamiből csak kell már vennem egy karton sört :) ja, és nem mellesleg a nagynéni akkorka, mint én, és amikor ezt ő is észrevette, így szólt: jajj, judit, de jó, hogy nem kell kidobnom azokat a ruhákat, amik nekem már nem kellenek, és soha nem hordtam őket; van kedved átböngészni őket? hogyaviharbane!!!! :D

áldozat 10.

Parti Nagy Lajos: Egynyári mondatok

A nyár az lágy buggyanás a homokon.
Tükröt sütnek a gangokon, teknősbékát, fújtat és ciceg a júliusi nap a bő olajban. Zsíros zászlóban ácsorog a nyár, lobogtatja, nyeli. Csíkokat húz a szerves, telt szemét. A szomjas, verébmedence fényben gyéren lóg a petúniák vendéghaja, zöld akasztójukon a kék, piros, lila foszladék. Ládák és szárazak. „Paradicsomkórház”, ezt hallom többször is egymás után, holott suttognak, szinte összeakad a szemüvegük a függőfolyosón. Társalognak a petúniák. Orvostól jönnek, hentestől, piacról. Annak a rendje.
Mert azért, Husika, hát az a kórház, hát az magában véve is egy paradicsom volt, egy boldog piknik, hol szökőkútban játszódtak a derék főorvosok, és madártej volt minden meg sodó, hát egy fürdőkórház milyen legyen, egy valóságos Klinika, Dráváné, s hogy villanyos tolókocsival folyott a szép közlekedés, egy Hospital Paradiso, azért az mégis valami, nem esztéká. Hajdan, mondják a petúniák, s legyintenek. Ropog szatyraik apró kereke a műkövön.
Az bizony, paradicsomkórház, az a nyár.
Hogy tehát mi is a nyár, de így, ilyen banálisan, hogy mi a nyár?, azt fogalmazgatom. S becsukom hozzá a szememet hétfő délelőtt a Szív utcában. Talán nem is teknősbéka, hanem akciós zsírszalonna, azok a bolyhos, nyurga táblák, sertésjegek a nyári délelőttben, s végül mind szőkére sül, selyemcukor és kösöntyű, és olvad el a nyelven magától, nem szíjas, nem gumis, paradicsommal, Dráváné, jó kis paprikával.
Nézem a becsukott szememen a karikákat, a higanyos buborékokat. Vizet kellene írni, csak vizet. Valami könnyű, nyári tükröt. Lustát és meddőt. Laza gyomorszájat. Nem törődni, nem dolgozni. Elengedődni a bőrt. Hogy csak a semmi, a semmi, a semmi. Mikor fekszik hanyatt az ember, lábai mint a hínár. Nem szerkeszt, nem épít, nem kerekít. Ahogy esik jól, úgy. Plafonküllőkön lépegetni az ujjaival.
A nyár az bőrérzet, víz és nyurgaság, jégszekrény koccanása, apró hajnali vodkák és mezítlábra felhúzott tornacipő. Frissen vágott sörtefű egy kertben, harmat, fehér vasasztal, vízüvegcserép. Elhagyott, hibátlan víztükör kacsákkal. Homokos fürdőköpeny sprődje a vállon. Karnyújtásnyi túlpart és tengerérzet. Lassú napok gyors telése. Hogy holnap is, holnapután is ma van. S bicikli, zöld veltelini, mályvafagylalt.
Csíkos nyugágy, könyv, vastag és fölösleges regénykönyv a napolaj árulkodó kis szamárfüleivel.
Eötvös Károly fürdőtrikóban a füredi strandon. Bajsza, rózsás kagylóvá görbített talpa, piruló tagjai.
Amikor a szívkórház Badacsonyba hajókirándul, s a boldog pecsenyesoron tetőfokára hág.
Valami szél, ahogy lapozza a nádast, s a messzi, strandi lárma mint a csend szőke kérge. Ahogy szállanak a felhők badacsonyan, kék egükben a csecsfelhők, drágám, szállnak mammatusz.
Ölbe vett kockás füzet, fekete toll, íráskézimunka. A nyár szabadfogalmazás.
Az a nyár, ahogy a partra döng a tó és „nagyítóüveg-húsa alatt ingó terméskövek dagadnak-fogynak, ahogy éleik szöge a híg kristályban megtörik, szűkül vagy tágul: a dirib-darab roncsok együtt emelik hátukat, torz teknősbékák, a vízzel, amely szabályosan fújtatva futja el mohos lapjukat, aztán lecsorog s fél vagy negyed ütemkésés konok játékával kontrázgatja saját lélegzetének nyugodt ritmusát.”
Szemüveg, kívülhordott ing, ezerbő nadrág, hunyorgás, szétlóbált, nyughatalan barna tagok, tán notesz, ceruza. A földvári mólón Szabó Lőrinc, ez a nyár.
A bélellei honvéd úttörőtábor második világháborús gumicsónakjai alatt a keserű gumiszag édes illata.
Szabó Kaola áttört presszósköténye a tihanyi apátság hóna alatt. Párás, kék tálcán vitorla sörnyitóval, számlablokkal. Vörös sün, podravka pivo. A bőröd. Apró, visszakozó mozdulatok rajt, a homok kicsi rákjai, ez a nyár.
Egy túlvilági reggeli. Csurig terített pingpongasztal bémárián, s a kert végében piros üdülőkkel a vasút. Nyárfa, poros nyárfasor a holdig s vissza.
Halsütők a siófoki állomáson, szívdodzsem és butikosnadrág.
Egy ottfelejtett napernyőkalapács.
Hogy lugasuk fakózöldjében pirosra szítt ponyva alatt zöldbableveseznek az angyalok. Titkos combjukon, ikrek, kanálnyéllel vakargatják a szúnyogcsípést. Nyíló recék kereszthálózata. Hoznak a melbából fagyit, de vanília nem. Hogy csupa, csupa málnák. Naptej robban az ég lőtéri csöndjében. Szédül és érik az uborka a pincetetőn.
Az az ájult, édes nyár, az volna. Üvegszájban, nejlonüvegben mézcukor, s korom, gálic, sebbenzin, az nyár.
Hogy Egry József mókusecsetet mos az alkonyatban.
Egy bicikli ezüstje a györöki országúton, mikor filmet izzad a bitumen és surrog, surrog fölötte a kerék nagyon fátyolból és nagyon messziről, az a nyár. Nem küllő, nem nyereg, nem is épp szín, csupán egy hosszú cikkanás a szemben, szúrós fénypor, ami majd bármikor előhívható: ezüstmaszat. S hogy ehhez a biciklihez ki tartozott? Istenem, hát ez, ez a fény, ami mindig hozzátartozik, ez tartozott.
Györök, ahonnan látni a tengert, ez a nyár.
S hogy a szív a legizmosabb élőlény, tizenkét sorban elfér s tízezer évre elég. Jelentéktelen, mégis másod.
Egy teleákolt fürdőző papír.

(’93. július 12.) --> jelzem, a szülinapomon íródott. ejjj, odébb van az még, meg a homokos tengerpart is...

viva la jink

kedves volt jinki tanáraim!

utólagos köszönetnyilvánításom következik a hatévi áldásos munkátokért (már bocsánat a tegezésért). bár sokszor volt elegem az "ein wort gibt das andere"-ből, a deklinationból, konjugationból, a passivból, a mindenféle sätzékből, az unregelmässige verbenekről nem is beszélve... de megérte. az elmúlt három hónapban a poklok poklát éltem át, ha a nyelvkurzusra gondoltam. beképzeltem és hergeltem magam, hogy mennyire durva lesz, mennyire kicsinálnak, beégek, leblokkolok, áááááá. 200 oldalnyi tömény nyelvtant töltöttem le a netről és tanulmányoztam, ismételtem, és tovább hergeltem magam. ehhez képest: semmi para. és mindezért hála jinknek, meg az ott magamra szedett tudásnak.

ma volt az első óra. a tanár szimpatikus, 50-es pasi, van humora és nagyon kedves. nyolcan voltunk ma a csoportban, elvileg még jönnek ketten. színház volt. egy indiai pasi arról mesélt csomó ideig, hogy mennyire nem tud integrálódni a társadalomba. nagyon beleélte magát, kb panaszkodás volt az egész, úgyhogy nem lehetett szóhoz jutni mellette. a kubai nő erre rákontrázott, hogy ez valóban igaz, minden osztrák tökőrült és nem fogadják be a külföldieket, na és persze sírt is, hogy négy éve meghalt a férje (szomorú, igen, de hát azért na...), csak őt még a tanár sem értette, annyira spanyol akcentussal, hadonászva és hadarva beszélt. persze, hogy ő volt a párom a feladatoknál. izgi volt :D

szóval a lényeg, hogy nem kell tovább aggódnom, ez simaliba lesz.

plusz jelentés: a pár nappal ezelőtti mélypontról sikeresen elmozdultam, koppkoppkopp. anyuval volt egy "kis" nézeteltérésünk, hát hiába, nem azonos az értékrendünk. ami nekem perfekt, az neki még közel sem. úgyhogy alkalmazkodni kell kicsit, és minden rendben mehet tovább. de az biztos, hogy az én otthonom, ha egyszer lesz olyan, így fog kinézni: nagy párnák mindenhol, szőnyegek, színek, néhol egy kis piszok, néhol egy kis szösz, gyerekmancsnyomok a kanapén, szétszórt játékok (persze nem állat módjára) a padlón, egy szerető férj, aki sokat lesz otthon, egy bébi a hordozókendőben rajtam, kettő körülöttem sertepertél, együtt főzzük az ebédet, lisztes orrok, cukros fülek, banános homlokok, és nem lesz balhé, ha valami kiloccsan, kifröccsen, leesik, elszakad, eltörik, hiszen gyerekekkel ez bármikor előfordul. és igen, lesznek rosszabb napok is, de akkor majd belegondolok abba, hogy nem érdemes türelmetlenkedni és kapkodni, hiszen mi baj történhet, ha a három gyerekkel valahonnan 5 percet kések. semmi. bocsánatot kérek, és kész. max nem bocsátanak meg. azoknak barack a fejükre :)

az a fehér, hideg izé... brrr....

ígérték, én meg jót röhögtem rajta, mert megszoktam, hogyha otthon bemondják az első havat, akkor max a kékestetőn esik. itt másképp működnek a dolgok... gumicsizmára fel!!!!

nincs cím

van, hogy egy nőnek annyira szar (és ez még nem is árnyalt kifejezés) napja van, hogy másnap elmegy időpontot kérni a fodrászhoz... na, ez egy olyan nap volt.

víkend

mivel is telhetett volna az utolsó, bérlet nélküli, faluba száműzött, esős hétvégém, mint dvd-maratonnal. kettőt emelnék csak ki, ezeket még nem láttam, a többi csak ismétlés volt, pl.: david gale élete. az about schmidt mesteri egyensúlyozás a vígjáték és a dráma közt, sokszor nem tudtam, hogy a meghatódottságtól vagy a meglepettségtől sírjak, avagy nevessek. szóval volt, hogy nevetés közben könnyeket törölgettem és sírás közben kacagtam is párat. a másik pedig az american gangster, vágatlan verzió, majd' három órás, de nem tűnt annyinak. bár gengszerfilm, de nem folyt annyi vér, mint amire számítottam, és annyira izgalmas sem volt, mint amit vártam tőle, igazából "csak" egy jó filmről van szó, aminek az igaz történeten alapuló sztoriját (jajj, erre én mindig rákapok, totál feltüzel, ha van alapja a történetnek) denzel washington és russel crowe röhögve viszi el a vállán.
a következő hét előreláthatólag nem lesz unalmas. egyrészt végre lesz bérletem, szóval annyit megyek a városba mostantól a hazautazásomig, amennyit nem szégyellek. elsősorban persze a szerdai utazások lesznek fontosak: esténként nyelviskola. mivel van már nyelvvizsgám, ez nem lett volna kötelező, de a család kifizeti, és ismerkedési alapnak sem kutya. főleg, ahogy a múlt héten a környéken sikeresen körülnéztem... akadt néhány szimpatikus emberke a láthatáron...

végre találkozni fogok elnurával, az egyik salzburgi au-pair lánnyal is, és bejárok a városban mindent, amit eddig elmulasztottam. végre van mindenféle kutyafüle programfüzetem, moziműsor, blabla, szóval indulhat a bigszitilájf.

úgy néz ki, (koppkoppkopp) hogy egy rokon családnak fogok besegíteni csütörtökönként a háztartásban, vasalás, meg ilyen kamu dolgok, isten őrizz, hogy még egy bébiszitter melót vállaljak, bőven elég az is, ami van :) mellesleg meg jobban kifizetődő a háziasszonyt játszani, mint gyerekekre vigyázni, és mégsem akkora felelősség a vasalóval kettesben egy szobában lenni... a csütörtök még más miatt is fontos, de mindent a maga idejében!!!

közben pedig újonc sorstársammal és egyben barátnőmmel folyamatos msn-kapcsolatot ápoltam a láblógatós hétvégén, és fogok is ápolni a továbbiakban, hogy megvitassuk, melyik tisztítószer a legmegfelelőbb az alpaka-szőnyeg tisztítására, melyik göncöt lehet a szigorúan betartandó tiltó jelzés ellenére is a szárítógépbe tenni és melyik narancslé tartalmazza a legkevesebb cukrot, amelyiktől gondviselt gyermekünk fogai nem rohadnak ki (olyan hamar).

heppi

tesókámnak boldog születésnapot!!! :D

ajándék most még nincs, szülinap-névnap-karácsony-kutyafüle egyben tartatik meg, amikor hazaérek. az egyik csomagban leszek én, a másikban... majd idővel az is kiderül :)

(ezúton üzenem minden kedves barátnak, barátnőnek, havernak, havernőnek, pajtinak és pajtilánynak, (ivó)cimbinek és (ivó)cimborinának, hogy annyian vagytok, mint a fene, amit nem bánok, de sajnos így kivitelezhetetlen a karácsony anyagi csőd nélkül, tehát ajándék tekintetében mindenki csak szerény személyemre számítson, meg valami apróságra. idén ezt dobja a gép.)

uhhhhhhhh

http://blogs.wsj.com/photojournal/2009/09/28/pictures-of-the-day-271/?mod=rss_WSJBlog

nanny

üdv a csapatban, svájci pajti!!! :D

flash mob (?)

most hadd ne a wikipedia-ra hivatkozzak, hogy mi az a flash mob. nagyjából úgyis mindenki tudja: emberkék összegyűlnek egy nyilvános helyen, művelnek valami meghökkentőt, szokatlant, meglepőt, aztán fel is szívódnak, mint akik jól végezték dolgukat. és ez így is van jól, hiszen elvileg a flash mob-ok különösebb cél nélkül szerveződnek. de mivel ez a megmozdulás a cinepécs filmfesztiválra való figyelemfelhívás és valamiképp egy promóció volt (gerillamarketing?) az üres tér társulat tagjainak közreműködésével, azaz meghatározott céllal hívódott életre, én sem nevezném teljesen flash mobnak. igazából tök mindegy szerintem, csak azért írtam le, hogy beszálljak a csapatba, és valamiképp reagáljak az esemény után kirobbant vitára.

http://blog.cinepecs.eu/2009/10/flash-mob-a-galambok-mar-gyulekeznek-pecsett/

a lényeg, hogy valami megint történt pécsett. valami jó. jé, nem vagyok ott, és mégis megy tovább az élet... hihetetlen :D

felejtsd el!

kár, hogy akinek küldeném, sajnos nem olvassa a blogomat...

nosztalgia

még senki nem hiányolta a panaszkodást, vagy azt, hogy írjak már arról, ami nem igazán tetszik itt kint, vagy amit hiányolok. panaszkodni nem igazán tudok, mert amikor úgy érzem, hogy felrobbanok valami apróság miatt, alex haverom tanácsára kivonulok a házból, és körülnézek, hogy hol is vagyok és milyen gondjaim vannak általában: rúgkapáló hisztis kislány, akinek ugyanúgy lehet rossz napja, mint egy felnőttnek, vigasztalhatatlanul bömbölő kisfiú, akinek úgyanúgy lehet hasfájása, mint egy felnőttnek, néha szúrkálódó megjegyzéseket odabökő anyuka, akinek majd úgyis helyreáll a hormonháztartása. reméljük legalábbis a legjobbakat :)

ami viszont hiányzik (a családon és a barátokon kívül):

- a nyugalom... biztos nehéz ezt elképzelni, hiszen egy kicsi faluban lakom, csomó szabadidőm van, és nem kell naponta egy házsártos, szemüvege felett kikandikáló, tupírfejű matróna főnökkel szemeznem. viszont kapkodnom kell, amit én nem szoktam. szeretek pörögni, és az aktuális elintéznivalókat hipp-hopp letudni, amit lehet szerintem stresszmentesen is, de itt tényleg szó szerint kapkodok, és nem azért, mert másképp nem menne, hanem mert ebbe "hajszolnak bele". a kapkodásba pedig gyakran hiba csúszik, mert ha az ember nem egészséges mértékű teljesítménykényszer alatt áll, akkor ez előfordul. a legjobb családban is, akkor is, ha én csak a legjobbat szeretném mindenkinek. pedig tényleg azt akarom.

- a lazaság. no nem olyan szinten, ahogy pécsett űztem, mert az már néha a "leszarom a világot" kategóriába csapott át. két gyerekkel azért más, de mondjuk sztem, ha valakinek van egy három év körüli gyereke, akkor előfordul, hogy egy játékbaba keze kiesik. és talán ettől nem tör ki a harmadik világháború. meg attól sem, ha kiborul egy pohár ital, leesik pár szem kukorica a padlóra, vagy netán valahova 10 perccel később érünk oda, mint ahogy terveztük. de mivel ezek a helyzetek bármelyik percben előállhatnak, az első pontban említett nyugalom a hétköznapokban egyáltalán nem jellemző rám. ez tényleg nem panaszkodás, ne értsétek félre, és lehet, hogy hasonló helyzetben, a saját gyerekeimmel majd én is "felfújom" ezeket a szituációkat. de majd akkor visszagondolok az au-pair-ként tapasztalt helyzetekre, és remélem, hogy legalább tízig számolok, mielőtt bolhából elefántot csinálnék.
- a lustálkodás azon válfaja, amit az utolsó hónapokban műveltünk pécsett. 10-11 körül felkelni, enni (vagy netán, ha nem otthon aludtam, hazavánszorogni az előző esti buligöncben, miközben a karikás szemeimet hatalmas napszemüveggel próbálom takarni, és röhögök magamban az emberek hülye nézésén, ami azt sugallja: mit keres ez az életvidám csaj itt délben, a belvárosban miniszoknyában és flitteres topban, mikor esik az eső és a jó munkásemberek félórás ebédszünetüket töltik?), megnézni 5 (6-7-8) részt az osztály című sorozatból, aztán kitalálni, hogy mit aggassunk magunkra este, és elmenni a kantába bandázni.

- külön pontot érdemel: kanta. egy az egyben hiányzik. a görög-féle egy órás jeges kávé, az ogi-féle nyáltócsa, amibe tuti beleülök, ha fehér nadrág van rajtam, a vetítések, a kinti kanta, a rosé, a királynő-fotelek, a zene, a marci-féle déli menü, a kis füzet, amibe "a bikinis lány"-ként került be a nevem a számlanyitáskor:), és az, hogy minden este betévedt valami ismerős, akivel lehetett trécselni. szóval minden.

- anyu főztje :) élen a sütés nélküli túrótortával. (itt meg is ragadom az alkalmat, hogy üzenjek, kellene a recept, emailben mondjuk, bár itt nem olyan a túró, mint otthon, de azért egy próbát megér...). emellett persze a töltött káposzta, a kapros pörkölt, a vastag tésztás pizza, a rántott hús, a világ legfinomabb krumplipüréje, a kígyórétes, a ragasztott, a gyümölcskenyér és társai... no de már nem kell olyan sokat aludni, és az lesz a legnagyobb bajom, hogy mindezek nem fognak egyszerre az összeszűkült gyomromba beleférni. (kicsit off: tegnap ettem először fehér kenyeret, mióta itt vagyok. fura volt, mert azt hittem, jól fog esni, de nem volt olyan nagy élmény. hozzászoktam itt az ilyen-olyan barna/fekete/savanyú kenyerekhez)

- tesóm dvd-gyűjteménye. itt is van pár film, de egyrészt nem olyan jó századszor is megnézni a bábelt, meg a szex és new york-ot, másrészt meg magyarul az igazi... nekem legalábbis.

- végül, de nem utolsó sorban a mérsékelt árak. vagyis ami innen nézve mérsékelt, nem magyar fizetéssel számolva, persze. kezdem érteni, hogyha valaki hazaugrik egy euro-országból látogatóba, miért olyan nagyvonalú, amikor tálca söröket kell fizetni a haveroknak :D

tudtátok, hogy...

...a judor nemcsak töltött almát tud sütni? :)

előttem ez a képességem mindeddig rejtve maradt. de ma egy régi kedves osztálytársam igyekszik hozzám győrből látogatóba, így gondoltam, vendégül látom valami nem félkész, nem bolti, nem műanyag és nem előrecsomagolt borzalommal, hanem megkockáztatok egy almás muffin sütést, hátha sikerül. kár, hogy nem lehet ide ízmintákat csatolni, érdemes lenne. az alma savanyú, ahogy én szeretem, és nagyon bio, itt termett a kertünkben.

kezdem egyre jobban élvezni ezt a konyhatündérkedést. nagy örömömben hirtelen meg is leptem magam egy online h&m rendeléssel, mert mikor is érdemelném meg, ha nem ezek után:

áldozat 9.

Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek (részlet)

... A barátság... az az emberi kapcsolat, melynél nemesebb nincsen anyától szült elevenek között. Érdekes, az állatok ismerik. Van állati barátság is, önzetlenség, segítőkészség... Az élőlények megszervezik a kölcsönös segítséget... néha nehezen küzdik le a segítségnyújtás akadályait, de mindig akadnak erős, segítő hajlamú lények, minden eleven közösségben. Száz és száz példát láttam az állatvilágban. Emberek között ritkábban láttam példát erre. Pontosabban, egyetlen példát sem láttam. A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába. A pajtásság, a cimboraság, néha olyannak látszik, mintha barátság lenne. A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket melyek hasonlítanak a barátságra. Aztán a magány elől is szívesen elmenekülnek az emberek mindenféle bizalmasságba, melyet legtöbbször megbánnak ugyan, de ideig-óráig azt hihetik, ez a bizalmasság már a barátság egy válfaja. Mindez persze nem az igazi. Az ember úgy képzeli, hogy a barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgálatokat, nem látja valószínűtlen lénynek azt, akit barátjául választott, ismeri hibáit, s így vállalja, minden következménnyel. Ez lenne az eszmény. S csakugyan, érdemes-e élni, embernek lenni ilyen eszmény nélkül? S ha egy barát megbukik, mert nem igazi barát, vádolhatjuk-e őt, jellemét, gyengeségét? Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?

...S most meg kell mondanom neked, amit nagyon lassan tudtam meg, nem hittem el, tagadtam önmagam előtt, meg kell mondanom neked ezt a félelmes meglepetést és felfedezést: mi most is, még mindig barátok vagyunk. Úgy látszik, emberi kapcsolatokon semmiféle külső erő nem tud változtatni. Te megöltél bennem valamit, tönkretetted életemet, s még mindig barátod vagyok. S én megölök benned ma este valamit... s mindig barátom maradsz... Mert a barátság nem eszményi hangulat. A barátság szigorú emberi törvény. A régi világban ez volt a legerősebb törvény, erre épültek fel nagy műveltségek jogrendszerei. Az indulaton, az önzésen túl élt ez a törvény az emberi szívekben, a barátság törvénye. S erősebb volt, mint a szenvedély, mely a férfiakat és nőket reménytelen indulattal egymás felé hajtja, a barátságot nem érhette csalódás, mert nem akart a másiktól semmit, a barátot meg lehetett ölni, de a barátságot... talán még a halál sem öli meg: emléke tovább él az emberek öntudatában, mint egy néma hőstett emléke. S csakugyan, az is, hőstett, a szó végzetes és csendes értelmében, tehát szablyák és tőrök csattogtatása nélkül, hőstett, mint minden emberi magatartás, mely önzetlen.

fc salzburg - villarreal cf 2:0

hol is kezdjem? jelenlegi pótapám pozíciójából adódóan igen könnyen juthatok be az fc salzburg meccseire. ingyen. nem vagyok megrögzött focirajongó. vb-t, eb-t elnézegetem, mert az színvonalas, meg amióta itt vagyok kint, azóta követem a red bull csapat eredményeit, és ha éppen van időm, vasalás közben nézem is a meccseiket :) most nem vasalás közben tettem, még csak nem is a tv-képernyőt sasoltam: először életemben egy szép nagy stadionban, hetedik sorból, focistafeleségeknek szóló víájpí karszalaggal a csuklómon, balomon linzből szalajtott alex haverommal volt szerencsém egy életreszóló élményben. uefa-kupa (ha jól tudom, ettől az idénytől európa-kupa néven fut) meccs a spanyol villarreal cf ellen, amit természetesen meg is nyertünk. nem volt tele a stadion (ami valamivel több mint harmincezer férőhelyes), de a hangulat lehengerlő volt. ez volt az a szituáció, amikor nem kellett zoom-olni a fényképezőgéppel, hogy viszonylag közeli képeket készítsek :)

a jegy árában (kétszáz euro darabja) benne foglaltatik a félidőben és a meccs után a bull's corner étteremben való korlátlan fogyasztás. persze nem chipsek és sió gyümölcslé volt a napi ajánlat. :)

hoztam egy étlapot, de nem írok le mindent, mert három oldalas... csipegettünk sok mindenből: lazacfilé, ricottás tortellini, grillezett spárga... erről nem készült fotó, mert az életbenmaradásra játszottam: nagyon húzós napom volt és nem volt időm enni 11-től 9-ig... szóval fotó csak a desszertekről készült, de ez csak egy válogatás, még négy ilyen kis tányért meg lehetett volna tölteni különféle édességekkel. sőt, lehet, hogy keveset mondtam... mary, sztem te záráskor sírva könyörögtél volna az ajtófélfába kapaszkodva, hogy ne kelljen hazamenned :D csokisoufflé, almásrétes, rengeteg fagyi és jégkrém, torták, karamell-mousse, flambírozott banán... amit el tudtok lelki szemeitekkel képzelni. mindemellett persze csak odaálltál a bárpulthoz és bemondtad, mit szeretnél inni, megkértek, hogy foglalj helyet, majd hozták is az italokat, igazából bármilyen mennyiségben. az asztalokon bontott, hűtött borok, pezsgők, és persze korsó sörös és édességes tálcákkal jártak körbe a pincérfiúk/lányok, nem lehetett elkerülni, hogy mindenből legalább egy kicsit ne csípj le :) szóval rongyrázás volt felsőfokon...

ha nem tudod, hogy merre, vedd az irányt erre...

aki kapta, marta. és már októóóóber van ;)