"amikor valaki meg akarja valaki mással osztani a történetét, akkor úgymond méretre szabja át, a másik igénye szerint dolgozik vele. csupa olyan dolog jut eszébe, amit nem mesélhet el vagy nem lehet megosztani senkivel. ez lefékezi, holott a sok fölös locsogástól különben sem jut semminek a végére vagy nem jut vissza semminek az elejére. másik történet szegődik a saját cenzúrázott történetéhez, vagy valamilyen ostoba legendával kullog az eredeti történet nyomában. nem föltétlenül a szemérme tiltja el őt a másik történetétől, az is persze.
hanem el sem tudná hol kezdeni.
amitől olyan érzése támad, hogy szigorúan el kell őket egymástól választani, soha többé ne érintkezzenek ilyen veszélyesen és óvatlanul. a titkos történetet leválasztani a nyilvános történetéről, nem lóghatnak át egymásba. de miként is alakulhatott volna másként, ha egyszer így alakult. a puszta kérdés megkínozta, hogy mi lett volna, ha másként alakul, vagy mi lehetne, ha sikerülne mégis másként alakítani. krónika helyett végül is inkább legendákat gyárt magának az ember, amikor egy másiknak elbeszéli az élettörténetét. addig meséli míg a hiteles előadástól ő maga felül a közös utópiának, miszerint az életének lenne kereken lezárható vége, valami kis poénja, végszava, tanulsága, ami a halálon túl is értelmet ad az egykori létezésnek."
(n.p.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése