2011. februar 19., szombatReggel: köd, szürke, nyalas idö, mi meg sielest terveztünk. apa, "anya", gyerek. a nöi reszleg lathatoan huzza a szajat, semmi kedvünk az egeszhez. de a hegyen biztos szep az idö, menjünk!
Delben: melegedünk egy hütteben, mert akkora a köd, hogy az orrunkig nem latunk.
12:30: tovabballunk, lent mar felszallt a köd, a ho eleg gyatra minösegü, de nekem nagyon megy a sieles, örömködök, nevetgelek, elvezem az egeszet. elöször a sikurzus ota. juhuuuuuu.
14:30: hazafele tartunk, harom rokkant ül a kocsiban. gyerek: bal terddel köre esett, alig sirt, duzzogva leküzdötte magat a hegyröl, es megfogadta, hogy legközelebb sivel jön es nem boarddal. apa: bal borda trauma, megfogadta, hogy többet nem teszi a kulcscsomot a kabatzsebbe. en: bal terd csavarodasa es nyekkenese (naggggyon különleges erzes, erröl eddig meg csak olvastam, most mar tudom, milyen, es a hideg raz meg most is, ha ra gondolok), majd egy perc nyavajgas utan sieles tovabb. megfogadtam, hogy megnezetem valakivel a kötest a sin, mert az nem vicces, hogy amikor elesek, nem nyilik ki, a terdem meg csavarodik, mint a dns.
18:00: egy ora asztal mellett üles utan nehezen allok fel, enyhe biceges.
20:00: nem megy a lepcsözes, a mosolygas es a figyelemeltereles sem. persze reggelre ugyis elmulik.
2011. februar 20., vasarnaphajnali 3:00: mellekhelyisegbe igyekves nem nagyon megy, alvas meg annyira sem. terd felpolcolva, ha hajlitom, faj, ha egyenesitem, faj, oldalra sem tudok fordulni, räällni... na hagyjuk ezt! persze reggelig ez meg mindig sokkal jobb lehet, csak pihenni kellene, de szemhunyast sem alszom.
7:00: bömbölök. jegkocka. kicsit jobb.
10:00: kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, korhazba be.
12:00: a röntgen nem mutat törest, a belsö terdszalaggal van valami. a doki azt mondja, hogy tapintas es mozgatas alapjan nem zarhato ki a (reszleges) szakadas. csavargat, tekerget, nyujt, hajlit. majd bepisilek. kenöcs, rögzites, manko, ägynyugalom kötelezöen ajanlott, szerdan kontroll, ha nem javul, tovabbi vizsgalatok, ha szakadas, vagy hasonlo, akkor atroszkópia. oke, mar egyaltalan nem is faj, csak mütetröl ne beszeljünk. lever a viz. manträzom, hogy ez csak huzodas, ez csak huzodas, jol vagyok, jol vagyok.
18:00: megöl az unalom a kanapen. maskor allatira elvezem, ha mondjuk döglök, es dvdzek, most megbolondulok, hogy nem allhatok fel. illetve felallhatnek, de fogalmazzunk ugy, hogy nem esik jol. kenegetes, kötözgetes, ovatosan mozgatom. juhuuuuuuuuu, ki tudom nyujtani, ez jo jel, mert ha keresztszalagszakadas van, akkor nem tudnam, mondta volt a doki. haladunk :)
22:00: bealszom a kanapen, hulladek vagyok az ejjeli nemalvastol. jot tett a pihentetes, mankoval bar, de eljutok a haloszobaig, es ra tudok allni a serült labamra. jajj, a konyhan at vezet az ut, hat mi ez a kupleraj? latszik, hogy nem en uralom a terepet egy napja...
2011. februar 21., hetfö8:30: frissen ebredek, ejjel mar ovatosan az oldalamra tudtam fordulni, amugy pedig aludtam, mint akit fejbevertek. ez erezhetöen jot tett, meg az is, hogy el tudtam menni zuhanyozni. ez tegnap sajnos kivitelezhetetlen volt :S bena vagyok, de legalabb illatos. az elet apro örömei.
11:00: na, persze, kemenykedtem, es agynemühuzatot csereltem, meg többet kovalyogtam manko nelkül, mint vele, ugyhogy mostmar leülök a seggemre, es pihenek, mert szerdan nem fogom tudni meggyözni a dokit, hogy ne mütögessen. amugy megy a mozgatas, ovatos hajlitgatas, bar a rögzites miatt ez elegge behatarolt meg, oldalra nem mozgatom, mert az faj, de hatarozottan sokat javult. juhuuuu, azert egö lenne 27 evesen olyan lassan regeneralodni, mint egy 80 eves.
18:00: egyedül maradok a lakasban, titokban kicsit pakolok, nem tul feltünöen. a vasalast inkabb holnapra halasztom, mert kapok a fejemre. basszus, nem artana porszivozni... oke, inkabb gyertyat gyujtok es lekapcsolom a villanyokat, ugy kevesbe latszik a kosz.
18:30: mosolyogva tavozom a wc-böl, fajdalom nelkül sikerült a terdhajlitas-leüles-egyenesedes-felallas bonyolult kombinaciot abszolvalni.
20:00: potoltam ket filmes hianyossagot, erre nagyon jo a hevereszes:
es amit meg nagyon ajanlok, az a 127 ora, elözetes
ITT.
2011. februar 22., kedd11:00: teljes behajlitas es kinyujtas kipipalva. szekben ülni felpolcolas nelkül nem kenyelmes.
filmajanlo, brutalisan jo:
19:00: nyugalomban sem nyugszik a terdem, tegnap azt hittem, csak haluzok, de ma mar szabad szemmel is lathato, hogy valami ideg, vagy nemtommi ugral azon az oldalon a terdem felett... erdekes. mintha valami mini-alien mocorogna bennem...
2011. februar 23., szerda11:00: korhaz, kontroll, diagnozis: terdszalaghuzodas. kenöcs, fäslizäs (nelküle nem is erzem biztonsagban magam, olyan, mintha ki akarna menni alolam a labam), eszeveszett szaladgalas mellözese, tovabbi vizsgalat es kezeles nem szükseges. itt majusig van ho, remelem egy sieles meg belefer iden :)
A Pixar rajzfilmjének főszereplője Carl Fredricksen, egy 78 éves lufikereskedő. Carl egész életében a “nagy utazásról”, bolygónk titkainak felfedezéséről álmodozott, de koránál fogva már úgy gondolja, eljárt felette az idő. Egy napon azonban betör az életébe Russel, egy nyolc éves kis kalandor, és Fredricksen úgy dönt, valóra váltja néhai szeretett felesége álmát és elutazik Dél-Amerikába a Föld legnagyobb vízeséséhez: a Paradise Falls-hoz. Ezer meg ezer luftballont köt a házára és elrepül messze, a világ egyik leggyönyörűbb és legtitokzatosabb vidékére, a Tepuis táblahegyekhez.
