Lehet nevezni pofátlanságnak vagy hálátlanságnak, de én bazzz nem hazudok, és bevallom, hogy igencsak viszket már a talpam, hogy menjek valahova. El. Nem az a baj, hogy itt vagyok, vagy valami, mert onnan meg majd megint máshova vágyódom, ez csak olyan mozgolódhatnék, ketrec-fíling kicsit, elvégre megszoktam, hogy leginkább annyit vagyunk otthon, míg kivasalom az előző adag mosást, és bedobom az újat, de kiteregetni meg már alig van idő. És ez így jó, meg így szép, és így volt jó és szép az elmúlt hét is, ami nagyon pihenősre, semmittevősre, mackóalsóban rohangálósra sikerült, meg hajat se mostam naponta, fujjdeundorítómi?, de elég is volt, ahogy majd két hét múlva az előszilveszter, szilveszter, utószilveszter, welcome-party és utószilveszter-after után jön a lányos hétvége, és végre megint lehet két napig a kanapén henteregni és Hannah Montana-t, Popstars-t, meg Camp Rock-ot nézni és Rihanna-ra karajokizni a nappaliban, majd ha csend borul a kergélkedés után a lakásra, vasárnap este megint vágyódni. El. Szóval minden szép és jó, már csak néhány idegnyugtató felest kell lenyomnom, és tövig rágni az egyetlen sértetlen, legrosszabb napokra tartogatott, bal középső ujjamon árválkodó, úgyahogy nőies hosszúságúnak kinéző körmöt, míg leszáll Münchenben az a k***a repülő, és kerek lesz a világ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése