2009. december 27., vasárnap

áldozat 12.

Tim Burton: Múmiasrác

Nem volt átlaggyerek,
kinek ujja a cumija,
csak egy üreges
kis fiúka múmia.

- Doktor úr, mi ütött
e gézengúzba?
Szemünk fényét ki kötötte
gézzel gúzsba?

Az orvos támogatólag
apát s anyát átkarolt.
- A születés - mondta
- egy fáraó átka volt.

Átbeszélték az éjszakát,
de kérdéseikre nem jött felelet.
Ki a fiuk? Egy ásatáson
selejtezett lelet?

Kizártak pár
komplexebb születési módot.
S abban maradtak,
hogy szimplán reinkarnálódott.

A többi gyerek játékára kitalált egy új változatot,
de azok nem élvezték a szűzáldozatot.
(Elszaladtak, mondván:
- Ez megbomolhatott!)

Sírt magányosan,
de enyhítendő múmia baját,
a komódhoz ment,
hogy szerezzen dugiba kaját.

Megtörölte szemét, és elővett egy kelyhet,
s töltött bele egy kis tannalevélpelyhet.

A magányba szegényke
már majd belegebedt.
De talált egy mumifikált,
gézbe tekert ebet.

Ha fárasztotta a kis kedvence
által diktált iram is,
olyan ólat eszkábált neki,
akár egy piramis.

Egyik este
tettek egy sétát,
Múmiasrác a parkon
vitte ebét át.

A park üres volt,
bár egy mókust kiszúrt.
S egy mexikói lány tartott
szülinapi zsúrt.

A kislurkók játszottak,
s hallgattak egy mesét,
mikor megláttak - szerintük -
egy fehér papírmasét.

- Nézzétek, egy piñata!
- mondta az egyik gyerek.
- Kihull belőle sok cukor,
ha a fejére verek.


Baseballütővel verték
agyba és főbe.
Szétnyílt búrája,
így adta a kulcsot ő be.


De nem voltak fejében
meglepetések.
Csak bogarak, kik gondolták:
- Ide lepetézek.

az év videoklipje

napok óta töröm a fejem, és próbálok egy videoklipet kiválasztani, ami az etalon lehetne, de nem megy. ami éppen nagyon tetszett, azt mindig leblogoltam, és nem tudok egyetlen egyet megnevezni közülük, ami mindenek felett állna, ezért nem is erőlködök tovább.
a mashkulture szerint ez az év videoklipje. akár...

2009. december 26., szombat

új év, új élet

nos, januártól áthelyezem a székhelyemet kitzbühelbe, tirolba.
új év, új család, új élet. remélhetőleg kicsit nyugisabb, vagy legalábbis kiegyensúlyozottabb élet lesz, nem úgy, mint seeham-ban. az indulás persze ott is csodás volt, csak aztán... na, de nem hátrafelé tekintgetünk, hanem előre.
szóval a családról: nem új-, és nem régi gazdagok, csak egy normál család. nem híresek, úgyhogy lesznek képek a blogban a gyerekekről is. ez a két tényező már egyből egyszerűbbé és szimpatikusabbá teszi a helyzetet.
anyu kutyakiképző, apu kamionsofőr. két kislányra kell majd vigyáznom, két és fél, illetve öt és fél évesek. a családhoz tartozik még két nagy kutyus (az anyuka mellett már velük is megismerkedtem, amikor néhány cuccomat elvitettem velük) és nyolc madárpók. ez vicces szituáció volt, mert azon a honlapon találtam a családot, ahol az előzőt is. olyasmi mint az iwiw, regisztrálnak családok és leányzók, akik au-pairként szeretnének dolgozni. megadod, hogy milyen korú gyerekekre szeretnél vigyázni, melyik országban és milyen hosszú ideig, meg mikor tudsz kezdeni, stb. aztán kidob egy csomó profiloldalt a családok közül, akik passzolnak hozzád. bejelölöd azt, aki szimpatikus. ha ez kölcsönös, és visszajelölnek, akkor megjelenik nálad az email címük, és indulhat privátban a mailezés, meg telefonszámcsere, kinek mi tetszik.
szóval a profiloldalukon gyanússá vált hogy egzotikus állataik vannak, és hogy egy plusz kérésük van: konzervatív lányok kíméljenek! :) természetesen bejelöltem őket, a szimpátia kölcsönös volt, első alkalommal még tartózkodóbb emailt kaptam, még mindig nem részletezve az egzotikus állatok mibenlétét. aztán amikor én megosztottam, hogy négy madárpókom van itthon, de két nyáron keresztül viseltem gondját közel kétszáznak... mondhatjuk, hogy megtört a jég, kölcsönösen bólintottunk egyet, egy hét múlva találkoztam a családanyával, yvonne-nal, és már száguldottak is a cuccaim egy hatalmas bőröndben kitzbühel felé.
a várost gondolom nem kell bemutatnom. kábé kilencezer lakosú város, télen sí-, nyáron golf-, és fürdőparadicsom. unatkozni biztosan nem fogok, végre városban leszek, azt már nagyon várom. azt hiszem, ennek az évnek az egyik tanulsága, hogy hosszú távon a falusi lét nem nekem való, seeham-ban már kissé az agyamra ment, hogy még egy kávézóért is buszozni kellett a következő városig.
szóval kíváncsian várom, hogy s mint lesz. hetedikén kezdek.

2009. december 25., péntek

2009. december 23., szerda

fafi x adidas originals ‘09 ősz/tél

még nem késő nekem karácsonyi ajándékokat venni, ha nagyon szerettek. ezek jöhetnek :D











kiruccanás

megcsináltam!!!
mindenkivel sikerült találkoznom tegnap pécsett, akinek megígértem.
kiosztottam a karácsonyi ajándékokat és a puszikat, belefért az időbe a street, a zacc, a tér, a kanta. és igazából azt beszéltük a csajokkal, hogy olyan, mintha el sem mentem volna... fura, de tényleg. a kezdeti szorongatásos ölelgetés persze mindenkivel megvolt, de utána ott folytattuk, ahol júliusban abbahagytuk. mintha mi sem történt volna.
most vasárnapig családi karácsonyozás. fetrengés, evészet-ivászat, dvd és herevere.
aztán a lovak közé csapunk... :D

2009. december 21., hétfő

édes élet

jelentem, anyukám nem változott, süt-főz ezerrel.
azt hiszem, könnyű lesz visszaszedni a lestresszelt kilókat :)

2009. december 20., vasárnap

máv-parák

ma túl erősen éreztem, hogy hazaértem magyarországra.
tegnap ugyebár leesett a nagy hó. éljen, fehér karácsony lesz. csak én arra nem gondoltam, hogy bár van meteorológiai előrejelzés, meg talán a laikus is számít már december vége felé a hóra, a máv valahogy mégis minden évben úgy meglepődik tőle, mintha akkor látná először.
a terv az alábbi volt:
édes-kedves szülőknek és testvérnek már hetekkel ezelőtt beadagoltam, hogy én bizony csak 22-én, kedden érkezem haza. viszont azt is tudtam hetekkel ezelőtt, hogy ez hazugság, és 20-ára pöpec tervvel rendelkeztem vonatok-buszok csatlakozását illetően, és úgy gondoltam, meglepetésként már ma beállítok cecére. ember tervez... nem kellett volna.
ugyanis megjött a hó, a máv meg lebénult. reggel fél nyolckor indultam győrből tatabányára, kati barátnőmmel találkozni (nagyon örültem, hogy össze tudtunk futni, juhúúú:)), eddig még nem is lett volna gond. negyed órás késés, oké, de azért a biztonság kedvéért néztem egy előbbi vonatot, amivel majd a rövidke csevej és kávézgatás után a keletibe továbbindulok. mire fél egy lett, a negyed órás késésekből simán 30-70 perc kerekedett átlagban. az én vonatom próbált az arany középút felé tendálni: 40 perc... sebaj, épp beállt egy másik szerelvény, irány a déli, majd lesz valami. budaörsig oké volt minden, ahol gyanúsan sokat álltunk már a puszta kellős közepén... egy idő után a kedves kaluz bácsi beközölte a frankót: lefagytak a váltók, két vonat van előttünk, a továbbhaladás bizonytalan, mellesleg se a keleti, se a déli nem fogad vonatokat. hmmm... bravooooo. két óra vesztegelés után jutottunk el kelenföldre. közben találtam egy pécsi lányt a vonaton, aki készségesen segített nekem cipelni a csomagokat egy darabon (egy hátizsák, egy utazótáska, egy hatalmas doboz és egy kézitáska, mókásan néztem ki alattuk a 45 kilómmal).
kelenföld pályaudvar, még több pécsi arc, éljen :) és az induló vonatok táblán reggel 9 óra akárhány perces vonatok, amik még nem indultak el. ekkor volt délután fél három..... kezdtem kicsit nem jól érezni magam. az infon végül azt mondták, hogy átlag 120 perces késés van, szóval a kettes misina ic négyre odaér kelenföldre. a keletiből... elég morbid, nem? de végre valami úgy lett, ahogy megígérték, és kicsivel négy előtt valóban befutott a vonat, közben persze már ezer ismerős arc mellett álldogáltam a peronon, és beszélgetőtársam is akadt sárbogárdig. a poént viszont le kellett lőnöm, és fel kellett hívnom tesómat, hogy jó lenne, ha oda értem tudnának jönni, ugyanis két nappal előbb érkezem. nagy volt az öröm :)
végül minden megoldódott, már a gyerekszobában csapkodom a klaviatúrát, ettem húslevest és ittam ártézi vizet, kipakoltam a csomagokat és előreláthatólag holnap délig fogok aludni.

győr

nos, túl vagyok a hazaúton. gergő már háromnegyed négykor megérkezett értem, kivonultam a garázsajtón, és nem néztem vissza. a gps-nek hála még hegyi túrán is voltunk, de amúgy problémamentes utazás volt, köszönöm, gergő!!!
fél kilencre győrbe értünk, evelyn tárt karokkal fogadott, én meg alig bírtam magammal. nagyon-nagyon boldog voltam, hogy hazaértem. amikor ebédelni indultunk, a hó is elkezdett esni, úgyhogy igazi karácsonyi hangulatom kerekedett. kellemes kis nap volt sok forralt borral, egy kis fagyási sérüléssel az ujjakon, és egy fantasztikus mozi-élménnyel (almodóvar: megtört ölelések):
köszi evelyn!!!

2009. december 18., péntek

let's go!!!

nos, seeham-i óper-létem lejárt.
elbúcsúztunk egymástól, már csak a gépem és a telóm van elöl, minden csomag összepakolva.
jelentem, a kevésbé pozitív emlékek is (nagyrészt) megszépültek már. gyorsan ment, nem? ennyit dob az ember hangulatán, ha tudja, hogy hamarosan elindul hazafelé.
hogy ne legyen izgalommentes az utazás: beállt a derekam. rosszul emeltem este egy bevásárlókosarat. lehet gratulálni. gyógytornáztam, álltam, ültem, guggoltam, flector, algopyrin, fohász az éghez. egyelőre rosszabb, mint volt. ülve minden oké, de ha utána fel kell állni... szabályosan csillagokat látok. ez mondjuk egy ötórás autóút előtt nem annyira szép kilátás.
szóval most ülök és várok, hogy gergő haverom megérkezzen, bepattanjak (oké, jelen állapotomban vánszorogni tudok max) a kocsiba, és uzsgyi.
öt hónap után haza. nagyon izgulok :D

trailer

hamarosan jön az új tim burton film, alice in wonderland. imádooooooooom!!!!!!!!!

2009. december 17., csütörtök

LOL

vicces mozzanatok az elmúlt napokból (kibaszás-gyanús esetek, már elnézést a vulgáris kifejezésért):
- mindent mossak-szárítsak-vasaljak, másfél nap alatt, azt meg higgyem el, hogy távozásom után anyám egyedül fogja ezt csinálni. persze, még jó, hogy a forrásaim már rég elárulták, hogy két bejárónő lesz januártól. az egyik talán a mosás-szárítás-vasalás felelős? áhh, judor, ne légy rosszindulatú!!!
- pucoljam meg az ebédlőben a széklábakat. gondolom a mosolygás kötelező, de közben esetleg furulyázzak, csárdást járjak vagy egyéb óhaj-sóhaj?
- ne érezzem magam leprásnak, amikor az utolsó héten hirtelen soha nem kellek a gyerekek mellé, és csak malmozok, nézelődök vagy szabad vagyok, mert hirtelen mindig ráér valami rokon, hogy helyettem vigyázzon rájuk. "nájsz".
- miután egy hónappal ezelőtt kiakadtam, hogy a kiscsaj mindig üvölt, ha öltöztetem, és anyám megnyugtatott, hogy a nagyinál, meg másoknál is üvölt, hallgassam végig nyugodtan a ma reggeli parádét: én soha nem vettem ezt a munkát komolyan, az egy dolog, hogy már nem érdekel az egész, mert szombaton hajnalban lelépek, de az öt hónap alatt soha nem is érdekelt, és a kiscsaj csak nálam üvölt, ha öltöztetem... upsz, csöpp ellentmondás mintha itt akadna, de lehet, hogy rosszul látom. amúgy rájöttem, hogy cipzár-fóbiás a kislány, és mindössze ez áll az öltöztetés-, és kifejezetten a kabát-ellenesség hátterében. volt kitől furcsa betegségre való hajlamot örökölni, mert az anyja meg szerintem prepareoholic-ban szenved. én alkottam a kifejezést, még nincs levédetve, el a kezekkel!!! az előkészítés a mindene. mindent órákkal előbb előkészíteni. ebédhez hozzávalókat, utazáshoz kellékeket, ami még nem is baj, de ennek akkora jelentőséget kell tulajdonítani, hogy már kezdem magam én is fontosnak érezni... amúgy az még viccesebb ami az előkészítés utáni akciózást illeti. mint a forma 1-ben a box-utcában. anyám középen, a "segélyszervezet" meg körülötte és kapkodva pakolunk ki-be, fel-le, a végén már inkább össze-vissza, mert annyian vagyunk, hogy nem lehet összehangolni az amúgy egyemberes (igen-igen, anyámra gondolok itt) melót, kicsúszunk az időből mindjárt, jajj-jajj, a szitokszavak csak úgy ömlenek anyám szájából, mint olaj a tengerbe, kapkodunk, stresszelünk, aztán a végén minden a helyére kerül, én meg újra megvilágosodom, hogy semmi keresnivalóm itt, mert ezt a munkát annyi nő végzi többek közt magyarországon a puszta két kezével, hogy röhejes, hogy miért is tartanak engem...

de ami a legnagyobb fless, és alig tudtam visszatartani a röhögést:
a garázsajtón kell távoznom szombat hajnalban, mert az túl bonyolult, hogy a kulcs nálam marad éjszakára, majd miután bezártam a házat, bedobom a postaládába. jaja, persze, szappanba nyomom, lemásolom, sokszorosítom és ausztriaszerte árulom. alap.

2009. december 16., szerda

kurzus kipipálva


hugo esete a hólapáttal

igenis léteznek blogok által köttetett barátságok, bár ezt korábban én is gyakran megkérdőjeleztem.
ma hugomum volt olyan kedves, és jelzett itt a chatszobában, hogyha salzburgban járok, akkor találkozhatnánk, ők is hamarosan megérkeznek a férjével, és igen, a tündéri, éppen másfeledik születésnapját ünneplő hugoval. szerencsére itthon minden klappolt (rég volt ilyen), és le tudtam lépni időben, így az utolsó karácsonyi ajándékok megvásárlása után boldogan érkeztem a sheraton hotel bejáratához, ahol hamarosan felbukkant hugomum is, és végre teljes testi valónkban meg tudtuk csodálni egymást :) egy kávé és egy szelet finom sacher torta (aminek a tetején díszelgő fehércsokit hugo nagyon ügyesen és huncut módon elcsente) mellett csevegtünk egy órácskát, miközben hugo a hallban kávézgató vendégeket szórakoztatta, hatalmas hólapátjával terelgette a szőnyegrojtokat, díszeket csent a karácsonyfákról vagy éppen diszkóhangulatot varázsolt az állólámpák fel-lekapcsolgatásával. és valóban lady gaga a kedvence, ennek hangot is adott nem egyszer :)
tündéri kölyök, ez a blogos fotókból is lejött eddig, de élőben még elbűvölőbb. a szülei pedig nagyon kedvesek, és hugomum éppen olyan közvetlen, barátságos és intelligens, mint amilyennek elképzeltem :)
nagyon örülök, hogy találkoztunk. először, de remélem, nem utoljára ;)

2009. december 15., kedd

pepita napok

én azt mondom: fekete, ő azt mondja: fehér.
legalább annyira unalmas, mint általános elsőben volt az olvasás óra, amikor már nagycsoportban rég túl voltam a tövismadarakon :)

2009. december 14., hétfő

és eljött...

...az utolsó hét. illetve öt nap. hihetetlen. nagyon örülök, nem érdekel már a piszkálódás, csak túl akarok lenni rajta és menni haza.
egyébként elgondolkodtam, hogy van-e valami, amit én rontottam el, és esetleg nem csak anyámat kellene hibáztatni, hogy így megromlott a kapcsolatunk. arra jutottam, hogy igen. (becsületes, önkritikus judit, gratulálunk!)
mivel először dolgoztam au-pair-ként, az elején kissé meg voltam illetődve. félénk voltam, meg visszahúzódó. mondjuk ezt valamennyire meg lehet érteni: nem éltem még külföldön hosszú ideig; hirtelen fejbe vert a luxus, amivel itthon fogadtak; azt sem tudtam, hogy mi a feladata egy ópernek, úgyhogy csak hallgattam és elvégeztem, amit rám bíztak. akik viszont ismernek, azok tudják, hogy minden vagyok alapvetően, csak félénk, visszahúzódó nyuszika nem. miután sikerült itt beilleszkednem, barátnőt is szereztem, megismertem a környéket és a családot (khm-khm :)), kezdett kinyílni a csipám. ami a végeredményből (felmondás) következtetve annyira nem volt szerencsés. bár ki tudja, mit tartogat a jövő, na de ez egy másik téma.
szóval amit az utóbbi két hétben osztásként itthon leggyakrabban végig kellett hallgatnom, az az volt, hogy szerepet játszottam, színészkedtem négy hónapig, hogy milyen aranyos-kedves-egyebek kislány vagyok, aztán kimutattam a fogam fehérjét, és kiderült, hogy egy arcátlan-szemtelen-túllaza kis luvnya vagyok, aki azért tart ott, ahol tart, mert lusta, és mindig az egyszerűbb utat választja az életben, csak hogy ne kelljen küzdeni. erre a következtetésre éppen ma ébredt rá anyám, meg is osztotta velem, nagyon örültem... és hogyan jött rá erre? úgy, hogy amikor kiderült, hogy nem maradok januártól, megkérdezte, hogy mit szeretnék csinálni: magyarországon maradok-e, netán a bátyóhoz költözöm (na persze, ez nálam soha nem volt alternatíva, szerintem a kérdést is hülyeség volt feltenni, de sebaj), vagy maradok ausztriában, csak máshol. akkor elsőre azt mondtam, hogy nem tudom még, de au-pair többet nem akarok lenni. azért a biztonság kedvéért körbenéztem persze a honlapon, ahol mostani anyámékat is találtam anno, és hoppá, ott volt egy család, aki nagyon szimpatikusnak tűnt egyből, szóval váltottunk pár levelet, és úgy tűnik, hogy maradok au-pair. (a részleteket megosztom nemsokára egy külön posztban, csak győzzétek kivárni:)) na ezen kiakadt teljesen, hogy én azt mondtam, hogy nem leszek többé óper, és mégis. miért? szentírás a szavam? nem változhat a véleményem? és igen, nagyon vissza szerettem volna jönni a környékre, és volt egy hetem, hogy találjak valamit. azért ennyi idő alatt nem leszek topmenedzser egyik cégnél sem, és július végéig maradhatok óperként ausztriában, szóval adta magát a dolog, hogy ilyen irányban fogok próbálkozni, mert tényleg ez volt a legegyszerűbb. nekem soha nem magával a munkával volt itt bajom, hanem hogy annyira eltérő személyiségek vagyunk anyámmal, hogy ez nem működik köztünk, de erről már írtam. nem büdös nekem a munka, ha megbecsülik, amit elvégzek, de ha folyton azt hallgatom, hogy ezt is, meg azt is rosszul csináltam, és miért van egy döglött pók a földön, miután nyolc órával korábban porszívóztam... talán mert azóta döglött meg... szóval ezek nem teljesen korrekt ügyek szerintem, hanem szőrszálhasogatás. aztán majd meglátjuk, hogy az új helyen mi lesz, mindenesetre sok mindent másképp fogok csinálni, illetve már most másképp csináltam szombaton, mikor újanyámmal találkoztam. nem volt szó visszahúzódásról, meg szégyenlősségről, nyílt voltam, nagyszájú és egyenes. úgyhogy ezzel már nem lehet probléma.
szóval amikor szombaton délben elindultam itthonról egy hatalmas bőrönddel - benne azokkal a cuccaimmal, amiket nem akarok hazavinni, és még egyszer visszahozni -, és anyám meglátott, szívrohamközeli állapotba került, ahogy elnéztem az arcszínét, hogy netán szó nélkül elmegyek, vagy mi a szösz... nem-nem, csak a városban találkoztam a jövendőbeli anyámmal, aki elvitte hozzájuk a bőröndöt, így megkímélt egy sérvtől, meg egy felesleges málhás szamár-szereptől.
a hétvége?
a találka és a csere lebonyolítása után bátyóé volt a főszerep. nagyon lájtos kis hétvégét rendeztünk, haverokkal hesszelés, tv-nézés (igen, én tv-t néztem, de nyugi, csak sportot, meg dvd-t), fetrengés, főzőcskézés, vasárnap lakásból ki nem lépés formájában, ugyanis ide elég keményen megjött a tél, hóval-faggyal, én meg aztat nem szeressem túl közelről szemlélni, jobb nekem bent a meleg szobában.
basszus, megnéztük a brünot. sokkot kaptam. ez a pali nem ép. egyszer szerintem mindenkinek látnia kell, legalább a kezdő tíz percet. én ott annyira röhögtem, hogy folytak a könnyeim. nem garantálom, hogy még egyszer leülnék megnézni, de egyszer tényleg kihagyhatatlan.

2009. december 11., péntek

már szenved

pillanatról pillanatra változik, hogy mit akarok. mondjuk olyan sok különbség nincs a változatok közt: azonnal, mindjárt, kicsit később vagy még ma lelépni innen, és nem maradni a következő hétre. legszívesebben ezt már múlt időben mesélném, és nem itt lennék. elég nehéz. biztos sokan tudjátok, milyen a hangulat egy munkahelyen, amikor már felmondtál, de még az utolsó hetedet le kell dolgoznod. naigen, egy rendes munkahelyen ez még elmegy, mert a nyolc (vagy akárhány) óra gürizés után lelépsz, és a saját kis kéglidben forralt bor, keksz és egy jó film mellett kipihened magad és felkészülsz a következő napra. csak én itt nem tudok hazamenni, mert az otthonom a munkahelyem. király, mi? régen mindig otthon végezhető munkát akartam, na most megkaptam :)
lesznek részletes, elrettentő, vicces, stb-stb sztorik is, ne aggódjatok. de mostanában nincs kedvem nagyon írni, meg annyira keverednek a szálak, hogy még várok, mi hogyan alakul, aztán beszámolok.
ez pedig szívemből szól:

kis mocskok (egy kivétellel), elfelejtettétek a tegnapi névnapomat!!! nem mintha akkor ünnepelném, mert csak a koccintás kedvéért emlékezem meg róla decemberben, na de hát akkor is. szedjétek összefele magatokat!!! ;)

2009. december 8., kedd

okosodjunk

Mária fogantatása, dec. 8.: a szeplőtelen fogantatás ünnepe, a születés (szept. 8.) előtt kilenc hónappal. A keleti egyh-ban: Anna foganása. - Első írásos emléke szerint K-en a 8. sz: dec. 9-én ülték, a 9. sz-tól minden lit. kv-ben szerepelt. - A Ny-i Egyh-ban a 9. sz: Nápolyban és Szicíliában tűnt fel, a 10. sz. elején már Angliában is megtartották (vsz. a gör. származású Szt Tódor canterburyi érs. szorgalmazására). 1129: a londoni zsin. ált-sá tette az ünnepet. Eu-ban először Normandia, majd Fro. fogadta be (Szt Bernát ugyanakkor ellenezte a Mária-ünnepek gyarapodását). Mo-on III. Béla kir. (ur. 1172-96) honosította meg (Mária bemutatása). A 13-14. sz: főleg ferences hatásra egész Eu. átvette az ünnepet. A p. udvarban XXII. János (ur. 1316-34) idején kezdték ünnepelni. IV. Sixtus p. 1476: fölvette a RK-ba, Úrnapja búcsúit és a Leonardus de Nogarolis officiumot csatolta hozzá. XII. Ince p. 1693: oktávát adott az ünnepnek, mely XI. Kelemen p. (ur. 1700-21) rendelete szerint 1708-1969: parancsolt ünnep. Neve a dogma kihirdetése (1854) után: szeplőtelen fogantatás (mariológia). - Mo-on 1947. XI. 8: törölték dec. 8-át a munkaszüneti napok közül (Mária-év). **
szóval itt ma ünnep van. én mondjuk korán keltem, csak nemtom minek.... na mindegy is, hagyjuk ezt. már nem tart sokáig.

2009. december 7., hétfő

mikulás

mégiscsak összejött a hétvégi lazulás.
két alternatíva állt előttem, ami a tegnapi napot illeti:
mikulás-ünnep a szűk családdal, és egy csapkodó gyerekkel, aki már folyamat azt hajtogatja, hogy menjek haza, vagy pedig kivívva megint a család haragját, bátyóval egy nap valahol ausztriában.
ismertek jól.
hármasban ebédeltünk a lányával. vicces volt, amikor bátyó előadta: hát, kislányom, te tizenegy éves vagy, a judit tizenöttel idősebb nálad, na de én még nála is tizenöt évvel idősebb vagyok! muhaha.
amúgy az auerhahn-ban ettünk, tradicionális bécsi szeletet. utána meg csokimousse-t, de abból már csak csipegettem, mert a hús akkora volt, mint a fejem, és nagyon jól laktam. legközelebb csak édességet fogok választani, állítólag eckart witzigmann, az évszázad szakácsa gyakran megfordul ott, mert szerinte salzburgban az auerhahn-ban készítik a legjobb desszerteket. neki csak szabad hinni...
levezetésképpen a hangar 7-be mentünk, a repülőtérre. itt van ugyanis a red bull repülőgépmúzeum. repülők mellett forma 1-es autók is ki vannak állítva (passiv, jajjdeszép ez magyarul), de nem modellek, hanem igaziak, amikkel valóban sok-sok kört lefutottak a versenyzők. igen, peti, láttam az ikarust (gyengébbek kedvéért: az étteremről beszélek), majdnem tele volt, de ahhoz még nagyon sokat kell mosolyognom, hogy egyszer ott ebédeljünk :)

hazafuvaroztuk a leányzót az anyukájához, majd irány tirol, kufstein, ahol bátyó lakik. hát basszus, annyira ki tudtam kapcsolni, ne tudjátok meg. mary, sokat gondoltam rád, mert tirolban már sok helyütt van hó. és ezek a hegyek... én mindig azt hittem, hogy nem akarok ilyen helyen élni, csakis a homokos tengerpart jöhet szóba. ez kezd megváltozni. peter fox, hajtűkanyarok és szerpentin, csillogó hó, én már simán az autóutat is nagyon élveztem.


kufsteinben rámjött a forralt borozhatnék. na majd én csinálok. persze, legénylakásban.... magic mushroom-on kívül nem sok minden volt otthon, úgyhogy maradt a sálba bugyolálás és karácsonyi vásárra séta, majd bátyó egyik haverjának névnapi ünneplése (mikulás, najó niclas), közben meg kiderült, hogy megint olyan pasiba botlottam, aki keni-vágja a törit, meg a föcit, amikkel engem pillanatok alatt be lehet égetni. jeee, de magyarország szomszédait még vágtam, úgyhogy nem vagyok reménytelen...

2009. december 4., péntek

majdnem őszintén

nos, milyen okok vezettek odáig, hogy a kacsalábon forgó palotából idő előtt távozom?
van, akinek már teleírtam ezzel a postaládáját, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tűzdelve a szöveget, de itt most egy higgadtabb verzió következik. talán már lenyugodtam. vannak még fogszorítós rohamaim, na de sebaj, ez már maximum két hétig tart, aztán remélhetőleg megszállja lelkemet a tökéletes harmónia és béke.
az elsődleges szempont, hogy önzőnek kell most lennem, mert az egészségem megsínylette az elmúlt bő négy hónapot. elsősorban itt arra gondolok, hogy a mérleg egy ötössel kevesebbet mutat, mint amikor megérkeztem, és aki ismer, tudja, hogy korábban sem voltam egy tonnadonna. másrészt a stressz kikezdte a ciklusomat, ami gyakorlatilag megszűnt létezni. kösz. ez érinti a lelkemet a legrosszabbul, de remélem, hogy idővel megoldódik ez a probléma is, "csak" az egyensúlyt kell újra megtalálnom, és nyugodtabban élnem. reggeli gyomorgörcsök és éjjeli felriadások nélkül.
nem szeretnék panaszkodni, de tényleg. mert nagyon sokáig jól éreztem itt magam, csak aztán volt az ominózus rákérdezésem a karácsonyi juttatásra, és ezen itteni anyám annyira fennakadt, hogy akkor valami eltört. azóta csak a szivatás, a nemtetszés, az elégedetlenkedés, a csúnya nézés uralkodk itthon. részemről is, ezt bevallom. anyukám tudna mesélni a gyilkos pillantásaimról, amit nem szoktam véka alá rejteni, ha valami nem tetszik. de az kicsit sok, hogy előléptem a ház negatív energiájává. ennyire tán még én sem vagyok befolyásos személyiség :)
ezeken kívül úgy gondolom, ha egy heti tervet megbeszélünk előre, és semmi rendkívüli nem jön közbe, akkor azt jó lenne betartani. mert nem vagyok egy itthonülő, antiszociális fap*na, és igenis szeretnék elmászkálni és nyugodtan programokat leszervezni. korábban ha nem is gond, de furcsaság volt, hogy nincs itt senki, akivel elmehetnék, anyám mindig kérdezgette, hogy nem unatkozom-e. nem éreztem úgy, hogy unalmas lenne az élet, talán ki kellett pihennem magam a nagy bulihalmok után, mégiscsak tisztességesen megünnepeltük a diplomákat a lányokkal. aztán valahogy hirtelen beindult minden, jött egy velem egyidős au-pair a faluba, és összehaverkodtunk, aztán meg egy hónapja a bébi keresztelőjén megismertem apám bátyját is (a bárány, tudjátok :)). azt hiszem, a probléma nem kisrészt itt gyökerezik.
egy példa csak, és nem is fűzök hozzá kommentárt, mindenki gondoljon, amit akar. szóval: hétfőn még úgy volt, hogy szabad hétvégém lesz. a múlt hétvégét a bátyóval töltöttem, ami ki is derült persze. anyám érdeklődve kérdezgetett, felhívta a figyelmemet a korkülönbségre (tizenöt év. nem-nem, kivételesen én vagyok a fiatalabb, semmi ok az aggodalomra), majd megkérdezte, mik a tervek. egyrészt nem tervezgetek túlságosan előre, főleg nem vele, de azért mondjuk a következő, azaz a jelenlegi hétvégét lebeszéltük, csuda izgalmas program: bemutat a lányának, közös hétvége, hármasban tengés-lengés a karácsonyi vásáron, szóval csupa jó dolog. bár ezt így konkrétan nem mondtam el itthon, de azért azt lehetett sejteni, hogy valamit már kiterveltünk együtt. és ezek után elindult a lavina. hétfőn kezdődött a vádaskodással, hogy egy-két cuccot nem mostam ki, mert nem elég illatosak (válassz másik öblítőt, anyu!). néztem nagyokat, hogy ez valóban említésre méltó probléma, vagy rosszul hallok. tényleg kimostam, kedveskéim, nyugodtan esküdözöm bárkinek bármilyen testrészére, akár életére is. persze a következtetés: én azért vagyok hanyag, mert az eszem nem itt jár, hanem a bátyó körül, és ez nem jó. a balhé másnap folytatódott, reggelente amúgy is mindig kapkodás van, amit nem igazán értek a mai napig, elvégre mindenkinek két keze van, ha három kéz munkáját szeretnénk elvégezni vele, evidens, hogy nem fog sikerülni. szóval elbeszélgetés, már nagyon elegem volt, és előadtam az eü-paráimat, amit persze ellenem fordított anyám: nem meri rám bízni a bébit, mert én nem vagyok jól. nem azt mondtam, hogy hallucinálok, vagy netán nagykéssel a kezemben ébredek alvajáróként a gyerekek szobája előtt... de hát legyen. aztán este már hangosodott a vita keményen. vita? na jó, túloztam, nagyrészt én csak hallgattam. biztos éreztetek már olyat, hogy áll előttetek egy ember, aki csak mondja a magáét, biztos benne, hogy neki van mindenben igaza, ha megpróbálod meggyőzni, elkezd közeledni és hadonászik és üvölt (nőben ez igazán félelmetes jelenség), és te inkább csak lelked mélyén szánakozóan mosolyogva mondogatod magadban: nyugi, nyugi, hadd mondja, majd fogy, hagyd rá. újabb roham volt, hogy én vakszerelmes vagyok és ezzel a munkával ez nem összeegyeztethető, és lelkiismeretfurdalást próbálok itthon okozni azzal, hogy panaszkodok az egészségemre (egy tünetet sem találtam ki, sőt, a korábbi szemugrálást nem is mondtam, különben bevisznek egyből az idegklinikára), hálátlan vagyok és azt hiszem, ez egy nyaralás, alig dolgozom, és még szabad hétvégét is akarok, pedig szerdán is mindig szabad vagyok, mert megyek a városba a kurzusra. mert az olyan nagy buli? amikor mindig rohannom kell a buszra, a buszban írom a házit, mert máskor általában már nincs hozzá lelki erőm, aztán másfél óra múlva jövök haza, és felgyalogolok szakadó esőben, hóesésben, vagy csak simán a hidegben a hegyre. amúgy nekem tényleg kikapcsolódás ez a kurzus, de a lehetőséget ők biztosították, hogy eljárhassak, és nem tisztességes, hogy most a fejemhez vágják, hogy én bizony még oda is járok... hmmm, most kicsit elvesztettem a fonalat. ja igen, szóval hálátlan vagyok, mert vip-jegyek a foci-meccsre, meg felsorolásra került minden, amit igazából biztosítottak, örültem, megköszöntem, de soha nem kértem semmit. nem voltam telhetetlen, szerintem, a pénzre pedig egy hónapja azért kérdeztem rá, mert ami jár, az jár.
hétfő este kiderült, hogy vasárnap helyett szombaton kell melóznom. leszervezett program ugrik... na sebaj, tegyük át péntekre. ha szombaton este hazaérek, az még mindig egy fél hétvége, az még oké.
kedd este viszont már az is kiderült, hogy pénteken, azaz ma is melóznom kell (jajj, le sem írom, hogy mit kellett csinálnom, a lényeg, hogy 20 perces munka miatt kellett itthon töltenem az egész mai napot délután fél egytől kezdve, és így nem tudtam elmenni itthonról). mi lett a szabad hétvégéből? két fél nap, délután ötig. az nulla. mert nem érdemes sehova sem elindulni, mire odaérek, jöhetek vissza. (tanulság: judor nem fog most egy darabig falun élni, az száz!!!)
ez kib*szta nálam a biztosítékot és bevágtam a halált okozó, villámokat lövöldöző nézést, amit úgy látszik, nem kellett volna, bár ezek után aztán biztos vagyok benne, hogy semmi nem történik ok nélkül... szóval ordítás, én csak hallgattam, nem volt kedvem mondani semmit, csak a buborék jelent meg a fejem felett, benne a szöveggel: ha befejezted, akkor nekiállnék csomagolni, oké?
persze késő volt már, nem kezdtem el, de még váratott magára a szerda reggel. amikor kiderültek még olyan dolgok, amiket majd személyesen elregélek mindenkinek, akit érdekel. a lényeg, hogy már nagyon úgy éreztem magam, mint egy tizenkét éves tinilány, aki az anyja előtt próbálja magyarázni a bizonyítványát. vagy mint egy tizennégy éves csajszika, akiről kiderül, hogy jajjistenem van egy barátja, aki fiúból van, és most mi lesz. számonkérés volt, megint hazudozással vádoltak, lenyomozott kis szarkupacnak éreztem magam, akinek ott lihegnek a nyakába a kopók. überszar volt, elhihetitek.
akkor elszakadt a cérna végleg, és megmondtam, hogy januárban nem kell visszavárni.
én ijedtséget véltem felfedezni a szemekben, de nem akarom túlbecsülni a szerény személyem távozása miatti veszteséget :)
jobb lesz így mindenkinek. totál más személyiségek vagyunk anyámmal, ennek előbb-utóbb ki kellett derülnie. én nem akarom bántani, de hát akarva akaratlanul hallom, hogy miket mond a hátam mögött, szóval most leírtam, amit leírtam. nem akarom naponta hallgatni, hogy dejó dolgom van, és hálátlan vagyok. nem vagyok az. viszont a probléma gyökere sztem az, hogy én laza vagyok, anyám meg görcsös. engem nem ráz meg, ha nem történik minden mesekönyvbe illően, vagy ha nem vetem be reggel az ágyamat, netán kiborul egy pohár ragacsos szörp a padlóra. majd bevetem másnap, vagy nem vetem be soha, vagy feltörlöm a ragacsot azonnal, vagy 10 perc múlva. pitiáner dolgok szerintem, és nem éri meg ezen stresszelni. de itt napi szinten ez van, és nem bírom. engem nem érdekelnek ezek a dolgok, mert nem hiszem, hogy ezek alapján ítélnek meg a barátaim, ismerőseim. ha igen, gondoljanak, amit akarnak. én nem görcsölök apróságokon, mert nem érdemes. nem akarok makulátlan, steril életet élni, mert az nekem egyáltalán nem tetszik.
szóval "aprócska" felfogásbeli problémákra derült fény az elmúlt pár hétben, így elválnak útjaink. és mellesleg ezekkel a különbségekkel nem is lenne gond, ha nem élnénk együtt. mert lehet nekem egy főnököm például, akivel ezek ellenére simán kijövök, mert napi 6-8 órában alkalmazkodom hozzá, aztán hazamegyek a kéglimbe, ahol bevetetlen az ágy, és szanaszét hevernek a könyvek a padlón. de itt ez nem kivitelezhető. együtt élünk, és nem tudok kiszakadni a környezetből, legalábbis annyi időre nem, hogy jól elrendezzem magamban a napi eseményeket, fátylat borítsak a kellemetlen dolgokra és mehessen minden derűsen tovább. úgyhogy ez a kaland eddig tartott.
ismertek, a kiút és a következő állomás természetesen már megvan, de mindent a maga idejében...
MÁS (zimonyiékon keresztül giulio-tól):
aki fél a h1n1-től, az olvassa el gyorsan az infektológiai szakmai kollégium kiadványát (http://giulio.freeblog.hu/files/Újvíruspandemia_ISZK1%2020091123.doc), főleg ezt a részletet, többször is, értelmezve :) :
"Az amerikai intenzív osztályos tapasztalatokat feldolgozó közlés szerint nem halt meg olyan beteg, akinél korábban, a tünetek fellépte után 48 órán belül megkezdték az antiviralis kezelést."
(ez persze nem szerepel a blikk címlapján...)

2009. december 2., szerda

aaabf

Hogyha belelátok a fejedbe, az a baj.
De ha nem látok bele a fejedbe, az a baj.
Ha felveszem a papucsot, az a baj.
Ha nem veszem fel, felfázok, az a baj.
Ha elkenem a szemfestéked, az a baj.
Ha vékonyak a falak, az a baj.
Ott egy pók a párnán, az a baj.
Mindjárt jön a Barátok közt, az a baj.
...
Ha túlfőzöm a tésztát, az a baj.
De ha kicsit nyers a közepe, az a baj.
Ha nincs benne elég citrom a teában, az a baj.
Ha túl sok a méz, akkor meg az a baj.
...
Ha ide megyek szórakozni, az a baj.
Ha oda megyek, szórakoznak, az a baj.
Ha jó a zene, sokan vannak, az a baj.
Ha rossz a zene, sokan vannak, az a baj.
Nem is tudom, mit keresünk itt, az a baj.
A barátaid meg milyenek, az a baj.
Azér' nem megyek oda, mer' az a baj.
Az arca a baj, az arc a baj.
...
Ha frissen iszom a tejet, az a baj.
Ha felforralom, fertőtlenítem, az a baj.
Kiveszem a spájzból, az a baj.
Ha a kiskanalat nem oda rakom vissza, az a baj.
Azt mondod, sokat szívok, az a baj.
Az a baj, hogy semmi közöd hozzá, az a baj.
Meg idejössz, azt' dumálsz nekem, az a baj.
És nem hagyod abba, az a baj.
És nem figyelsz, hogy nem érdekel, az a baj.
Az, amit mondasz: az a baj.
Meg illetlen is vagy, az a baj.
Mással beszélek - nem zavar?
Hogy nem vársz, amíg befejezem, az is baj.
Vagy akkor kérj elnézést, abból nem lehet baj,
de hogy bunkó vagy, az nem csak neked baj,
de hogy nem tudsz róla, az a legnagyobb baj.
(belga: az a baj)