a költözködés több szempontból sem okoz örömöt.
egyrészt egyre többször kell belegondolnom, hogy vége lesz lassan pécsi életkémnek. igen, már elvágyódom, de a hét év az hét év. sok esetben pedig már inkább 13-ról van szó a gyönki banda miatt. az több, mint a fél életem... és mindenki nagyon fog majd hiányozni.
másrészt a pakolás közben sok olyan emlék kerül elő, ami begyógyultnak hitt sebeket szakít fel. nem is kicsiket. emlékezni jó persze, csak néha az ember nekiáll agyalni, hogy mi lett volna, ha egy kicsit minden másképp történik. kicsit szerencsésebben. jó dolog fantáziálni kicsit, hogy mi lett volna, ha... utána viszont nagyon kellemetlen visszatérni a való életbe. csak hát túl kell élni mindent... néha úgy is, hogy azt hisszük, valaki életünk végéig mellettünk lesz majd a legjobb barátunkként, megnyitjuk a közös videótékánkat, és jégkrémet tömünk az arcunkba dvd-zés közben, de a sors nem így akarja. hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek, és mindennek oka van. de akkor is történik néha olyan, aminek semmi értelmét nem látom. hosszú évek óta. csak próbálok hinni abban, hogy van túlvilág... vagy valami... ahol vannak videótékák... és ahol ott van a master...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése