utálom ezt a mondatot hallani.biztosan azért, mert én is dolgoztam már tele-sales ügyletekkel foglalkozó cégnél, és azonnal a feltételekre, meg az apró betűs, ügyesen elhadart vagy elhallgatott sorokra gondolok. na, de a mai pasikám kivett az észből teljesen.
anyukámat hívta, hogy nyert egy nagyon szép kerek összeget tartalmazó bankkártyát egy nyereményjátékon. az még oké, ha velem vagy tesómmal történik hasonló, mert mi küldözgetünk be ilyesmiket, de anyu...
meg is jegyeztem, a porszívót túlüvöltve a háttérből, hogy nem kell ám mindent elhinni, anyukám!
erre a "tökéletesen felkészült, hibátlan magyarsággal beszélő" férfiegyed engem kért a telefonhoz, majd felháborodva szegezte nekem a kérdéseit:
- mi a problémája, hölgyem? elmúlt már 18? miért mondta azt, amit mondott? mi nem tetszik az AJÁNLATTAL? nincs is tisztában a RÉSZLETEKRŐL!
:D képzelhetitek, milyen iramban ágaskodtak fel a szőrszálak a karomon!
elmeséltem a tisztes férfiembernek, hogy talán csöppet több beleszólásom van az édesanyám dolgaiba, mint neki, főleg úgy, hogy volt rálátásom a szakmára. azt nem mondtam, hogy magyar szakosként is lenne néhány megjegyzésem a főnöke felé, ami lehet, hogy negatív irányba mozdítaná el a telefonos üzletkötői pályáját...
minden tiszteletem amúgy a telemarketingeseké, mert én például erre egyáltalán nem vagyok rátermett. négy hónapig bírtam, és két okból hagytam ott a céget: egyrészt szerintem nem csináltam túl jól, amit csináltam, nem jelentett kihívást, bementem reggel, csak túl akartam lenni rajta, aztán este hazamentem. másrészt pedig nehéz volt elszámolni a lelkiismeretemmel. akadt olyan ügyfél elenyésző számban, akinek az ajánlatunk tényleg megérte, és örültem, hogy ilyenkor sikerült nyélbe ütni az üzletet. de a 80 és a halál közti, nyugdíjból tengődő nénikék, akik épp gyászolják az urukat, akikkel lehúztak hatvanegynéhány évet, na, ők azért piszkálták a csőrömet rendesen. nem volt probléma, "meggyőztem" én, miközben gyászolva sírt, és azt sem tudta, mi lesz vele holnap, hogy persze, hangosan mondja csak ki az IGEN-t, jó lesz az önnek, aztán egyeztessünk adatot és tákk, le is tehetettem, strigula, csá. de utána legszívesebben privátban visszahívtam volna, hogy ne haragudjon már, hogy a következő hónapban akkora számlája lesz, hogyha nincs a megboldogult urán kívül más hozzátartozója, akkor mehet segélyért az önkormányzathoz, mert nem fogja tudni kifizetni. vagy választhat: számlafizetés vagy szívgyógyszer... :S
szóval nekem ez nem ment, és ez a srác sem volt túl tehetséges.
a végén természetesen kiderült, hogy van némi ára is annak a nagy nyereménynek, az adózásról nem tudott információkat, és olyan feltételt szabott az átvételnek, ami cecei viszonylatban megvalósíthatatlan volt vasárnap dél magasságában. így hát nem örvendeztethettem meg a jól artikulált IGEN-nel, ami azt vonta maga után, hogy duzzogva kérdezte meg a nevem, majd köszönés nélkül csapta le a kagylót. gondolom aztán bőszen káromkodva jelentkezett ki szünetre, szidott el az anyámmal együtt falusi, akadékoskodó tehénnek, és gyújtott rá egy koporsószegre a friss hóval ellepett, kijelölt dohányzóhelyen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése