nagy hordozókendő-fanatikus voltam/vagyok. most, hogy közelről látom, tapasztalom, magam is csinálom, sőt, már tökélyre fejlesztettem az utca kellős közepén, egyedül kötözést is :), egy-két gondolat azért megfogalmazódott bennem.egyrészt ugye a jelenlegi probléma az itteni bébivel kapcsolatban: kicsit már jobb a helyzet, de amúgy elmondható róla, hogy csak a kendőben alszik. két hónapig egy tündér volt: kocsiban, gyerekülésben, kiságyban, nagyágyban, kézben, sőt, bárki kezében, bármikor elaludt. aztán valami megváltozott... sejtésem szerint az lehet a háttérben, hogy anyu visszament dolgozni, sokkal stresszesebb az élet, és ezt nyilvánvalóan a baba is érzi. anyatej sincs annyi, már megy a hozzátáplálás tápszerrel, rohanás annál inkább van, kocsiból ki, kocsiba be... ez biztos, hogy megvisel egy 12 hetes babát. szóval pár hete káosz van, mi viszont töretlenül próbálkozunk, hogy megtaláljuk a megoldást, hogy ne csak anyu legyen az egyetlen a baba számára. igen, ez nagyon hülyén hangzik. egy ekkorka embernek ki más is lehetne a legfontosabb, mint az anyukája, de hát jelen esetben alkalmazkodni kell a megváltozott körülményekhez és ahhoz, hogy anyu dolgozik. nem az én gyerekem, úgyhogy ebbe nincs beleszólásom. én is kendőzök, hogy szokjon engem is a bébi, de hát nem egyszerű eset. arra akarok kilyukadni, hogy úgy tűnik, megszokta a kendőben alvást, és most már nem nagyon akar létezni nélküle. jó dolog az, hogy csak egy helyen hajlandó aludni? nem tudom. nekem nem úgy tűnik. viszont valamilyen szinten rendszerre szüksége van neki is, ha időben ezt nem tudja megvalósítani, akkor gondolom maradt a hely, a kendő. de ez még biztos alakul a későbbiekben, szóval csak a kérdés merült fel bennem, hogy hogyan lehetne megtalálni majd az arany középutat ezzel a kendőzéssel, hogy ne legyen belőle kizárólagosság, hanem csak egy lehetőség, amikor testközelben lehetek a gyermekemmel. a választ nem tudom, csak lejegyzem ide a gondolataimat, hogy maradjon valami nyoma a későbbiekre nézve :)
a mai randim a kis úrral mondjuk aránylag jól ment. igaz, szakadt rólam a víz a végére, annyit imitáltam a lépcsőzést, amit nagyon szeret, és általában hajlandó is közben elaludni, persze csak kendőben. itthon ez oké, mert új ház, és kőből van a lépcsőház. de ma a dédinél voltunk, ahol a régi házban nyekeregnek a falépcsők, szóval a mászkálás kizárva, úgyhogy maradt a színészkedés, rugózás, égiekhez fohászkodás... meg a hasfájás elleni cseppek, amik végül megtették a hatásukat, vagy hát ki tudja, hogy mi tetszett meg a kissrácnak, netán egyszerűen csak elfáradt a sírásban ("csak" negyed óra volt, de az mostanában rekordnak számít, pár hete a nagyi és a dédi sajnos ketten nem bírtak vele, és háromnegyed órát sikerült ordítania hisztérikusan szegénykémnek), de elaludt rajtam, és durmolt is két órát.
perszeeeee, majd én is kendőzök, ha gyerekem lesz. azért ez nem olyan egyszerű, mint ahogy kívülről látszik, szerintem. mondjuk nekem van egy kis gerincproblémám, úgyhogy biztos ez is rátett arra, hogy már egy óra után csillagokat láttam, na de ha megállok, vagy leülök, egyetlenem ébredezni kezd, nem volt más alternatíva... végül megtaláltam az ülve ringatás azon pozitúráját, amiben nem fájt a derekam, és mégis akkora kilengést tudtam produkálni, hogy a kis herceg békésen hortyogott közben. szóval, hogy én hogy fogok majd annak idején vígan, mosolygós arccal hordozni, azt biza nem tudom... talán könnyebb lesz abból a szempontból, hogy túl leszek kilenc várandós hónapon, és nem egyből egy hat kilós bébivel fogom kezdeni az akciózást, hanem mondjuk egy három kilóssal. remélem, így lesz. hopsz, és ha ikreim lesznek? ... :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése